Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár a hivatalos tényállás szerint Ivan Rakitic tekinthető Xavi Hernández szellemi, és játékbeli utódjának, a legfrissebb hírek szerint a nyáron új középpályás érkezhet az FC Barcelonához.
Az ok pedig nagyon egyszerű: a veterán Xavi minden bizonnyal most már tényleg elhagyja a katalán sztárcsapatot, így ha a kezdőben már nem is, de a közvetlenül bevethető keret minőségi rétegében így űr keletkezik.
A pletyka szerint a világ-, és Európa bajnok játékost a Barca vezetői az AS Roma játékosával, Miralem Pjanic-csal szeretnék pótolni. Fontos szempont a bosnyák megszerzésében, hogy egyrészt még roppant fiatal, még mindig csak 25 esztendős. Továbbá Luis Enrique vezetőedző jól ismeri Pjanic-ot, lévén egy esztendőn át volt a mestere, még a 2011-12-es idényben.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.