Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Juventus a triplázás szélén áll, ehhez már csak a Laziót és a Barcelonát kell legyőzniük a Zebráknak az olasz kupa döntőjében és a BL-döntőben. Allegri erről nyilatkozott.
Fantasztikus szezont fut a Juventus, a bajnokságot már bezsebelték, a kupában döntőznek, a BL-ben szintén, itt ráadásul a Real Madridot kiütve. Ezekről nyilatkozott Allegri, a torinóiak mestere.
“Ez egy történelmi év a Juve számára, amiről még a gyerekeinknek is mesélni fogunk, amikor megöregszünk. Úgy jöttem ide, hogy fantasztikus szezonunk lehet, de arra nem számítottam, hogy minden porondon döntőt játszunk majd. Nem kívánhatnánk többet a bajnoki cím után, de szeretnénk hazahozni mindkét trófeát. Most azon kell dolgoznunk, hogy kivételesen fejezzük be a szezont. Június 6-ára (a BL-döntő ideje – a szerk.) csúcsformába kell lendülnünk.”
“A két döntőben nehéz dolgunk lesz, hiszen két nagyon erős csapattal fogunk találkozni. Először az olasz kupa jön, ahol egy kifejezetten jó ellenfelet kell legyőznünk. Ami a BL-t illeti, úgy gondolom, hogy a Barcelona egy meccsen verhető, sokkal nehezebb dolgunk lenne egy párharc során, de egy mérkőzésen bármi megtörténhet, és véleményem szerint az fog dönteni, hogy ki lesz jobb állapotban.”
A Juventus szereplése jelentősen megnövelte a Serie A koefficiens pontjait, és Allegri reménykedik abban, hogy a Fiorentina és a Napoli is rá tud tenni még egy lapáttal.
“Remélem, hogy a két olasz fog döntőzni az EL-ben. Nagyot lendíthetne a Serie A-n.”
A tréner még annyit tett hozzá, hogy a bajnokságban összesen két rossz meccsük volt, a Parma és a Cesena ellen, de így sem fenyegette semmilyen valós veszély a címvédést.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.