Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Sem a New York City, sem pedig a New York Red Bulls nem tudta begyűjteni a három bajnoki pontot, mindkét együttes egy-egy egységgel lett gazdagabb ezen a hétvégén. Míg David Villa csapata úgy mentett pontot a ráadásban, addig Henry korábbi csapata remekül játszott a konferencia első Dallas otthonában, s az eredmény a hazaiakra nézve hízelgőbb.
New York City – Chicago Fire 2-2 (1-2)
G: Ballochy (45+1.), Shelton (90+1.) ill. Cocis (14.), Larentowicz (27.)
Kiállítás: Allen (26.) ill. –
Gyorsan belekezdett a gólgyártásba a Fire, ám a hetedik percben jegyzett találatot a játékvezető les címén érvénytelenítette, így 0-0-val folytatódhatott a mérkőzés. Sokáig azonban nem mutatta ezt a számpárost az eredményjelző, a 14. percben ugyanis egy beívelést követően Cocis bólintott Saunders kapujába. A népes hazai publikumnak nem sok öröm jutott, a 26. percben egy pompás kiugrást láthattunk, majd egy csúnya hátulról történő becsúszást, melynek következtében Allen számára befejeződött a mérkőzés, a vendégek pedig büntetőköz jutottak. A megítélt tizenegyest Larentowicz magabiztosan értékesítette, így szűk fél óra elteltével már 0-2 állt az eredményjelzőn. A félidő lefújása előtt azonban visszajött a meccsbe a hazai csapat, a ráadásban előbb Johnson védett egy nagyot David Villa kísérleténél, ám a kipattanóra hazai játékos érkezett Ballochy személyében, a játékvezető pedig a kezdőpontra mutatott.
A fordulást követően kevés volt az említésre való esemény, egy-egy nagyobb lehetőséget jegyezhettünk fel, s mást semmit. A ráadásban azonban talpra ugrott a hazai publikum, ugyanis Shelton a kapuba pöccintette a labdát, ezzel otthon tartva egy bajnoki pontot.
FC Dallas – New York Red Bulls 0-0
Nem hozott gólt a konferencia első Dallas és a Red Bulls összecsapása, Kennedy és Robles nemes egyszerűséggel lehúzta a rolót. A mérkőzésen a vendégek irányítottak, ám mindkét csapatnak megvoltak a gólszerzési lehetőségei, azonban az utolsó passzok, nüánszok döntöttek, hiányoztak.
A hét eddigi eredményei:
D.C. United – Orlando City 2-1
A folytatásban:
máj. 16. 22:00 Montreal Impact – Real Salt Lake (Eurosport 2)
máj. 17. 01:00 Vancouver Whitecaps – Seattle Sounders
máj. 17. 01:30 New England – Toronto FC
máj. 17. 02:30 Houston Dynamo – Portland Timbers
máj. 17. 02:30 Sporting Kansas – Colorado Rapids
máj. 17. 04:30 San Jose Earthquakes – Columbus Crew
máj. 17. 23:00 Orlando City – L. A. Galaxy (Eurosport)
máj. 18. 01:00 Philadelphia – D.C. United (Eurosport)
A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders), Kamara (Columbus Crew) – 7 gól
3. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps) – 6 gól
5. Barnes (Houston Dynamo), Wondolowski (San Jose Earthquakes), Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 5 gól
10. Castillo (FC Dallas), Giovinco (Toronto FC), G. Torres (Colorado Rapids), C. Davies (New England Revolution) – 4 gól
Végezetül pedig a bajnoki tabella:
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.