Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Newcastle borzasztó sorozata folytatódik, egész egyszerűen nem tudnak nyerni John Carver tanítványai. A Leicester City eközben a Sunderland ellen elért döntetlenjével bebiztosította PL-tagságát.
QPR – Newcastle: 2-1
G: Phillips (54.), Fer (61.) ill. Riviére (24.)
A Newcastle-nek égető szüksége lett volna erre a 3 pontra, és ennek megfelelően is kezdtek. A 24. percben Krul kapus ívelt előre egy szabadrúgást, amit Riviére levett, majd a kapu jobb oldalába bombázott. Néhány perccel később megduplázhatta volna előnyét a vendég együttes, de Green remekül lépett ki a kapujából és levadászta Sissoko passzát. A kapus ebbe sajnos bele is sérült, le kellett cserélni. A félidő vége előtt még Coloccini fejelt az ötösről, azonban a védelem a gólvonal elől tisztázni tudott.
A második félidőre kettőt cserélt a hazaiak menedzsere, aki így az összes cserelehetőségét kihasználta, viszont ez lendített a csapatán. Az 54. percben Austin beadására Phillips érkezett és fejelt a kapuba, majd 7 perccel később meg is fordította az állást a londoni együttes, Leroy Fer lőtte ki távolról a bal felső sarkot. A 71. percben Fer szerette volna visszaadni a kölcsönt Phillipsnek, de az angol szélső nem találta el a kaput ígéretes helyzetben. A 82. percben Sissoko egyenlíthetett volna, azonban csúnyán mellé durrantott. A Szarkák a végén mindent megtettek, hogy legalább 1 pontot megmentsenek, Cissé próbálkozását védte bravúrral McCarthy, így a Newcastle még nincs biztonságban, a QPR pedig legalább szépen búcsúztatta a szurkolóit.
Burnley – Stoke: 0-0
Ez a találkozó leginkább Jack Butlandről marad emlékezetes, aki több ziccert is fogott az első félidőben. A Burnley már kiesett, a Stoke pedig a békés középmezőnyben tanyázik, így egyikőjük számára sem volt különösebben fontos a meccs, olyan is lett.
Sunderland – Leicester: 0-0
Kiesési rangadó volt ez a javából, a Sunderlandnek még van minimális izgulni valója, a Leicester ezzel bebiztosította jövő évi PL-tagságát. A meccsen a hazaiak domináltak, Schmeichelnek több nagy védésre is szüksége volt, hogy megóvja csapatát a góltól, de mindannyiszor sikerrel járt. A vendégek is megnyerhették volna a meccset, de Andrej Kramaric elpuskázta komoly lehetőségét, így maradt a 0-0.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.