Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A zord időjárási körülmények miatt lefújták a Sporting Kansas meccsét, míg a másik két pályán a hazai csapatok örülhettek, sem a Houston, sem pedig a San Jose nem engedett pontot soros ellenfelének.
Houston Dynamo – Portland Timbers 3-1 (1-0)
G: Bruin (9., 83.), Barnes (75.) ill. Adi (48.)
Remekül kezdte a mérkőzést a hazai csapat, egy rögzített szituációt követően Bruin szakadt el védőjétől, s emelkedett a legmagasabbra, majd bólintott a hálóba. Habár Kwarasey belekapott a labdába, hárítania nem sikerült. Rendre írni szoktuk, hogy a Timbers jól játszik, de nem jönnek az eredmények, ezen az estén ez is elmaradt, nem volt túl kreatív a vendég csapat, s kísérletek terén is igen szolid volt a társaság. A 35. percben Kwarasey bravúros védése akadályozta meg a második hazai találatot, így a Timbers csak egy gólos hátránnyal mehetett az öltözőbe. A szünet után aztán visszajött a meccsbe Adi révén a vendég csapat, a támadó egy labdaszerzést kővetően vezetett támadás végén lőtt a kapuba. Igen ám, de a meccs hajráját nem bírta a Portland, a Houston húzásai jöttek be. A 75. percben egy középre gurított labdába csak beleérni tudtak a védők, nem volt jó a felszabadítás, egy passz oda, majd vissza, szétnyílott a közepe, majd Barnes belsőzött a hálóba. Erre már nem érkezett vendég válasz, ellenben a 83. percben a hazaiak növelték előnyüket, egy tért ölelő átadással Bruin lépett ki remekül, s emelte át Kwaraseyt.
Sporting Kansas City – Colorado Rapids – elhalasztva
Németh Krisztián csapata a Sporting Kansas City nem tudta lejátszani a Colorado Rapids elleni bajnoki mérkőzést. A találkozót a zord időjárási körülmények végett elhalasztották, s egy későbbi időpontban rendezik meg.
San Jose Earthquakes – Columbus Crew 2-0 (0-0)
G: Wondolowski (55.), Salinas (60.) ill. –
Kiállítás: – ill. Saeid (33.)
Felvette a kesztyűt a Crew, ám Saeid döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét. A vendégek középpályása a 14. percben sárgult be, majd a 33. minutumban villant a piros, így jóval idő előtt mehetett zuhanyozni a svéd légiós. A kiállításig paliban voltak a csapatok, ám ezt követően erős hazai mezőnyfölény alakult ki, mely a második játékrészben góllá, majd gólokká érett. Clark kétszer nyúlhatott bosszúsan maga mögé, előbb az 55. percben Woldolowski vette be a kapuját, majd öt minutummal később Sailnas is feliratkozott a góllövők közé. Jelen állás szerint mindkét csapat negyedik konferenciájában.
A hét eddigi eredményei:
D.C. United – Orlando City 2-1
New York City – Chicago Fire 2-2
FC Dallas – New York Red Bulls 0-0
Montreal Impact – Real Salt Lake 4-1
Vancouver Whitecaps – Seattle Sounders 0-2
New England – Toronto FC 1-1
A folytatásban:
máj. 17. 23:00 Orlando City – L. A. Galaxy (Eurosport)
máj. 18. 01:00 Philadelphia – D.C. United (Eurosport)
A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders), Kamara (Columbus Crew) – 7 gól
3. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps), Barnes (Houston Dynamo), Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 6 gól
7. Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 5 gól
10. Castillo (FC Dallas), Giovinco (Toronto FC), G. Torres (Colorado Rapids), C. Davies (New England Revolution), Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo) – 4 gól
Végezetül pedig a bajnoki tabella:
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.