Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Chelsea: Courtois – Ivanovic, Cahill, Terry, Filipe Luis – Loftus-Cheek(Ake 73.), Matic – Remy(Brown 79.), Fabregas, Hazard – Costa(Cuadrado 64.) Vezetőedző: Jose Mourinho
A West Brom és a Chelsea is úgy léphetett pályára, hogy egyiküknek sincs tétje a mérkőzésnek, így igazi örömfocira lehetett számítani a Hawthronesben. Ez a kezdő tizenegyeken is meglátszott, ugyanis több olyan játékos kapott mindkét oldalon lehetőséget, akik eddig mellőzve voltak. Meglepetésre nem a bajnok “Kékek”, hanem a hazaiak mutattak be jobb és szebb focit, amit az is jól mutat, hogy Courtoisnak már az 5. percben bravúrra volt szüksége, hogy McManaman lövését hárítsa. Rá 4 percre azonban már a belga sztárkapus sem tudta megakadályozni a hazaiakat a gólszerzésben. A 9. percben a WBA csodagyereke Saido Berahino vágott jó 20 méterről egy hatalmas gólt, ezzel vezetéshez juttatva csapatát. A 29. percben aztán a Chelsea a gólhátrányon kívül emberhátrányba is került, egy egészen elképesztő eset után. Cesc Fabregas egy szabálytalanság után a Mike Jones sporttársnak reklamáló hazai játékosok közé bombázta a labdát, ami az egyiküket fejen is találta. Jones játékvezető habozás nélkül felmutatta a fegyelmezetlen és meggondolatlan spanyolnak a piros kártyát, aki ezzel még nehezebb helyzetbe hozta az övéit. A félidő végéig már sem az eredmény sem a játékosok száma nem változott. A szünetben Tony Pulis mester felkészítője volt a hatásosabb. A második játékrész első perce máris horrorfilmbe illően kezdődött a vendégek számára. John Terry a Chelsea csapatkapitánya vágta fel saját tizenhatosán belül Berahinot, Jones pedig tizenegyest ítélt a WBA-nak. A sértett nem hibázott, ezzel megszerezve saját és csapata második gólját. Ezután a vendégek is jelentkeztek egy helyzettel, a hosszú kihagyás után visszatérő Remy találta telibe a bal kapufát, egy szép egyéni akció után. A 60. percben jött az újabb hideg zuhany Mourinhonak és csapatának. Brunt egy kis szöglet után bombázta a 16-os sarkáról a játékszert a rövidbe, amibe még Courtois bele tudott érni, azonban már csak beljebb tudta segíteni a gólba tartó labdát, amivel már 3-0 állt az eredményjelzőn. Maradjunk annyiban, hogy a kapusnak nem ez volt élete meccse, de nem is ez kellett, hogy legyen. A mérkőzés eredménye ezután már nem változott, tehát maradt a 3-0-ás kissé meglepő hazai győzelem, azonban, ha láttuk a meccset, nem mondhatjuk, hogy nem lett volna megérdemelt, ám tegyük hozzá, hogy a szerencse is hazaiak mellett volt. Az eredmény és a 3 pont sorsa már nem változtatott semmin, kivéve annyit, hogy ezzel a WBA egy pontra megközelítette az előttük álló Crystal Palacet a 13. helyen.
Herczeg Zsolt
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.