Véget ért a rájátszás is, így ismételten a számok mögé néztünk. A Ferencváros hibátlan mérleggel nyerte a play-off-ot, ám a Viktória egy szegmensben jobban is teljesített, mint a zöld-fehérek, ezt a második részben mutatjuk meg.
Egy kis tabella-parádé
Két szempontból néztük meg a rájátszás tabelláit. Egyrészt a tavalyi lebonyolítás szerint, amikor is csak az egymás elleni eredményeket vitték magukkal a csapatok. Ebben a tekintetben az MTK ugyanúgy három ponttal végzett a Fradi előtt, mint a jelenlegi – mindenki ellen elért eredmények továbbvitele – rendszerben. Érdekesség, hogy az újonc Dorgi Diófa egyetlen pontot sem tudott elcsípni felsőházi riválisaitól. Ráadásul a kapott gólok mutatójában is jóval elmarad a Szegedtől, amely az alsóházban mindössze 36 találattal végzett, a Dorog ezzel szemben 53 gólt kapott. Természetesen ez csak játék a számokkal. Szintén érdekesség, hogy az alsó ágon a Femina végül az Újpest mögé szorult, köszönhetően mind az alapszakaszban, mind a rájátszásban szerzett sok döntetlenjének. Herczku István együttesénél meg kell azonban említeni, hogy mínusz három ponttal fejezte be a szezont.
Így nézne ki a bajnokság, ha az egymás elleni eredményeket vitték volna magukkal a csapatok:
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | MTK | 12 | 10 | – | 2 | 39-15 | +14 | 30 |
2 | Ferencváros | 12 | 9 | – | 3 | 41-13 | +28 | 27 |
3 | Astra | 12 | 5 | – | 7 | 13-25 | -12 | 15 |
4 | Dorog | 12 | – | – | 12 | 13-53 | -40 | 0 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Viktória | 12 | 8 | 2 | 2 | 40-11 | +29 | 26 |
2 | Újpest | 12 | 4 | 4 | 4 | 15-15 | 0 | 16 |
3 | Femina* | 12 | 3 | 6 | 3 | 17-17 | 0 | 12 |
4 | Szeged | 12 | 2 | 2 | 8 | 7-36 | -29 | 8 |
*A Feminától 3 pont levonva
Amennyiben teljesen tisztán kezdték volna a rájátszást, a Ferencváros hibátlan mérleggel állna a tabella elején, míg az MTK kétszer is – éppen a trónkövetelő ellen – pontokat veszített. Ugyanakkor ezzel jelezte Dörnyei Balázs együttese, hogy igenis veszélyt jelent az elmúlt évek uralkodójára. A Dorog pedig a play-off-ban sem tudott pontot szerezni, igaz a meccsenkénti egy gól azért bizakodásra adhat okot a bronzért zajló párharcban. Az Astra ugyanis mindannyiszor csak nehezen tudta megverni Szabados György együttesét. Az alsóházban „természetesen” a Viktória futotta a legjobb etapot, míg a Femina a pályán öt, a zöldasztal mellett nyolc ponttal fért be az Újpest mögé, míg a Szeged ebben az összevetésben is sereghajtóként végzett egyetlen sikerrel.
A következőképpen festene a rájátszás, ha a nulláról indulnak a csapatok:
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Ferencváros | 6 | 6 | – | – | 25-3 | +22 | 18 |
2 | MTK | 6 | 4 | – | 2 | 20-10 | +10 | 12 |
3 | Astra | 6 | 2 | – | 4 | 7-16 | -9 | 6 |
4 | Dorog | 6 | – | – | 6 | 6-29 | -23 | 0 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Viktória | 6 | 4 | 1 | 1 | 19-4 | +15 | 13 |
2 | Újpest | 6 | 3 | 2 | 1 | 7-7 | 0 | 11 |
3 | Femina* | 6 | 1 | 3 | 2 | 9-9 | 0 | 3 |
4 | Szeged | 6 | 1 | 0 | 5 | 2-17 | -15 | 3 |
*A Feminától 3 pont levonva.
Ami a pályaválasztóként történő pontszerzéseket, netán pontvesztéseket illeti, mint az összmutatóban, itt is a Fradi vitte a prímet. A Dorog pedig a mezőny legrosszabb mutatójával zárt, hiszen ahogyan fentebb említettük, egyszer sem volt képes pontot/pontokat szerezni. Így még a Szeged is megelőzi ebben az összevetésben Szabados György együttesét. A Femina mumusává váló, ám a szezon végére elfáradó csongrádiak egy hazai sikerrel – éppen a rákospalotaiak ellen – kozmetikáztak valamicskét a szezonjukon. A nyeretlen Dorog mellett hazai környezetben a Ferencváros, és a Femina nem kapott ki, míg idegenben a Fradi mellett a Viktória és az Újpest őrizte meg legalább az egyik pontot.
Hazai környezetben:
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Ferencváros | 3 | 3 | – | – | 14-1 | +13 | 9 |
2 | MTK | 3 | 2 | – | 1 | 11-7 | +4 | 6 |
3 | Astra | 3 | 1 | – | 2 | 2-5 | -3 | 3 |
4 | Dorog | 3 | – | – | 3 | 3-15 | -12 | 0 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
5 | Viktória | 3 | 2 | – | 1 | 10-2 | +8 | 6 |
6 | Femina | 3 | 1 | 2 | – | 8-2 | +6 | 5 |
7 | Újpest | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-6 | -3 | 4 |
8 | Szeged | 3 | 1 | – | 2 | 2-4 | -2 | 3 |
Idegenben:
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Ferencváros | 3 | 3 | – | – | 11-2 | +9 | 9 |
2 | MTK | 3 | 2 | – | 1 | 9-3 | +6 | 6 |
3 | Astra | 3 | 1 | – | 2 | 5-11 | -6 | 3 |
4 | Dorog | 3 | – | – | 3 | 3-14 | -11 | 0 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
5 | Viktória | 3 | 2 | 1 | – | 9-2 | +7 | 7 |
6 | Újpest | 3 | 2 | 1 | – | 4-1 | +3 | 7 |
7 | Femina | 3 | – | 1 | 2 | 1-7 | -6 | 1 |
8 | Szeged | 3 | – | – | 3 | 0-13 | -13 | 0 |
Ami a további érdekességet illeti, megvizsgáltuk immár hagyományosan a félidők közötti különbségeket is. Ez a mutató is a Fradi rájátszásbeli fölényét mutatja. Mind lőtt, min kapott gólok számában. Ugyanakkor nemcsak a Fernecváros dicsekedhet azzal, hogy mindösszesen egyetlen gólt kapott az első negyvenöt perc során, hanem a Viktória is. Nem mellesleg ebben a mutatóban toronymagasan a Szeged a legrosszabb, miután csak a Femina elleni siker alkalmával sikerült már az első félidőben bevenniük a kaput Cserenkó Szabolcs tanítványainak. És milyen az élet, az újoncnál nem rázták olyan jól a Diófát, lévén Koch Fruzsináék egyetlenegyszer sem tudtak győzelemre, vagy akárcsak döntetlenre állni a szünetben, így borítékolható volt a felsőházi utolsó helyük. Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy a Szegeddel osztoznak a képzeletbeli utolsó helyen. A Diófa egyetlen alkalommal tudta mattolni ellenfelét az első játékrészben.
Az első félidők után:
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Ferencváros | 6 | 6 | 0 | 0 | 12-1 | +11 | 18 |
2 | MTK | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-5 | +4 | 10 |
3 | Astra | 6 | 2 | 1 | 3 | 4-5 | -1 | 7 |
4 | Dorog | 6 | – | – | 6 | 1-15 | -14 | 0 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Viktória | 6 | 4 | 2 | – | 6-1 | +5 | 14 |
2 | Femina | 6 | 2 | 2 | 2 | 4-2 | +2 | 8 |
3 | Újpest | 6 | 1 | 3 | 2 | 2-3 | -1 | 6 |
4 | Szeged | 6 | 1 | 1 | 4 | 1-7 | -6 | 4 |
A fordulás után sem változott számottevően az eredményesség. Mindössze annyiban történt csere, hogy az Újpest megelőzte a Feminát, de miután egy meccs 90 percig tart, így ebből a szempontból csak kuriózum, illetve játék, hogy miként is alakulhatott volna a bajnokság. Tulajdonképpen a csapatok – a Szeged kivételével, amely újfent csak egy gólt tudott szerezni – a többiek vagy javultak, vagy rontottak. Ez utóbbit lehet elmondani az Astráról, amely az első negyvenöt percben szerzett góljaival szemben mindössze hármat lőtt a szünet után, a többiek viszont javultak a pihenőt követően.
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Ferencváros | 6 | 6 | – | – | 13-2 | +11 | 18 |
2 | MTK | 6 | 4 | – | 2 | 11-3 | +8 | 12 |
3 | Astra | 6 | 1 | 1 | 4 | 3-11 | -8 | 4 |
4 | Dorog | 6 | – | 1 | 5 | 5-14 | -9 | 1 |
H | Csapat | M | GY | D | V | Gólok | GK | P |
1 | Viktória | 6 | 4 | 1 | 1 | 13-3 | +10 | 13 |
2 | Újpest | 6 | 3 | 2 | 1 | 5-4 | +1 | 11 |
3 | Femina | 6 | 1 | 2 | 3 | 5-7 | -2 | 5 |
4 | Szeged | 6 | 1 | 1 | 4 | 1-10 | -9 | 4 |
A következő részben a mesterlövészeket vesszük górcső alá, megnézzük, a negyedórás periódusokra lebontva ki, milyen hatékonysággal talált be, illetve a góltalansági sorozatokat is megmutatjuk.
Gavalovits Sándor