Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Fennállása 22. kupagyőzelmét zsebelte be a Steaua Bukarest, mely a fináléban a Pandurii együttesét múlta felül igen magabiztosan. A zsilvásárhelyi csapat története első döntőjét játszhatta, s az aranyéremre továbbra is várnia kell a szurkolóknak.
Steaua Bukarest – Pandurii 3-0 (1-0)
G: Iancu (3.-büntető), Chipciu (54.), Tucudean (67.) ill. –
Idén történelmi menetelést mutatott be a Pandurii, mely még soha nem jutott be a honi kupafináléba, most azonban ez sikerült a Gaz Metan, az Otelul Galati és a Dinamo Bukarest kiejtésével. Az újabb fővárosi csapat a Steuaua azonban nagy falatnak bizonyult a fináléban, Galac tanítványai nem kegyelmeztek, rendívül hatékonyan használták ki az előttük adódó lehetőségeket. A mérkőzésnek alaphangot adott Ungurusan buta szabálytalansága a második percben, melynek révén büntetőből máris vezetést szerzett Iancu révén a Steaua, így kis túlzással az első pillanattól az eredmény után futhatott a Pandurii, mely a második félidőben megpróbált mindent, kinyílt, ennek pedig meg is lett az eredménye, Chipciu előbb megduplázta a fővárosiak előnyét, majd az i-re a pontot Tucudean tette fel a 67. minutumban. A Steaua Bukerest ezzel fennállása 22. kupagyőzelmét aratta, míg a Pandurii egy ezüstérmet tehet a vitrinbe.
A Román Kupa történetének legsikeresebb csapatai:
1. Steaua Bukarest – 22 arany
2. Dinamo Bukarest – 13
2. Rapid Bukarest – 13
4. Universitatea Craiova – 6
5. Petrolul – 3
5. CFR Cluj – 3
Idő közben Macedóniában is kupagyőztest avattak! A címvédő Rabotnicki a második félidőben fordítani tudott a Tetkes ellenében. Az egyenlítő találat a 69. percben jött, majd két minutummal később meg is fogyatkozott a Tetkes, mely története harmadik kupaaranyára hajtott. Két perc sem kellett, s a kiállítást követően az előny már a címvédőnél volt. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így története során negyedszer ült fel a honi trónra a Rabotnicki.
Rabotnicki – Tetkes 2-1 (0-1)
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.