Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Éric Cantona világ életében harcos természetnek számított. Nincs ez most sem másként, hiszen most legutóbbi munkáltatójával, az észak-amerikai második vonalban szereplő New York Cosmos-szal áll harcban.
Cantona több korábbi legendás játékossal ellentétben nem futballista karrierje során csatlakozott a new yorki klubhoz, hanem már szakvezetőként, egészen pontosan a sportigazgatói posztot elfoglalva.
Cantona 2011 elejétől dolgozott a Cosmos-nál, egészen tavalyig amikor összeverekedett egy fotóssal. Az esetet követően a franciát kirúgták, ám állítólag nem fizették ki őt.
A Manchester United egyik legnagyobb legendája szerint a NASL-ben focizgató klub egészen pontosan 860 ezer euróval tartozik neki, amelyet ő szeretne megkapni.
Alighanem a történetnek így még lesz folytatása, és távolról sem biztos a végkimenetel.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.