Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tegnap este Rómában rendezték az olasz kupa fináléját, a már bajnok, és Bajnokok Ligája döntős Juventus, illetve a legszebb futballt játszó talján csapat, a Lazio között.
Coppa Italia – Döntő
Szinte hihetetlen, de pont húsz éve nyerte meg utoljára a Juventus, az országos kupát. Érdekes dolog ez, de ez a siker valahogy mindig kimaradt a „Zebráknak” a BL-döntők, és bajnoki címek között. Ezért is érhette utol az örökranglistán őket, a szintén kilencszeres győztes AS Roma. Sőt, tegnap a „Farkasok” riválisa, a Lazio is hétre akarta növelni győzelmeinek számát.
A harcos rómaiak már az első pillanatban meg akarták mutatni, hogy a sors nem hiába rendelte, hogy éppen hazai pályán legyen számukra a döntő, a Stadio Olimpicoban. Egy távoli szabadrúgást követően, amit Cataldi végzett el, a román válogatottból nagyon hiányzó Stefan Radu szerezte fejelt be, Storari kapujába. Ám nem tartott sokáig a Lazio öröme, hiszen a Juventus már a 11. percben egalizált, a szökő évente betaláló Giorgio Chiellini rvén.
A továbbiakban a csapatok visszavettek. Mintha attól féltek volna, hogy minden akcióból gól lesz, és akkor könnyen bele lehet szaladni egy nagy zakóba. A második félidőben még kapura lövést is alig eresztettek meg a felek, így törvényszerű volt, hogy jön a hosszabbítás. Amelynek köszönheti végül a Juve, hogy a római égszínkékek fölé tudott kerekedni. A teljesen kiegyenlített ráadást, és magát a kupa sorsát a 97. percben döntötte el, a régen sokat kritizált Matri. Az olasz válogatott támadó lapos lövését tehetetlenül védte be Marchetti kapus.
Hosszabbításban elért sikerének köszönhetően a Juventus már tíz kupagyőzelemnél jár, ami egyedülálló rekord, az olasz futballban.
Juventus – Lazio 2-1 (1-1)(hosszabbítás után)
Gólszerzők: Chiellini (11. perc), Matri (97.), illetve Radu (4.)
https://www.youtube.com/watch?v=XLkTEjL9A-k
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.