Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hétfő este megtörtént a bejelentés, melyre már a sajtó napok óta készült, avagy a Real Madrid vezetősége menesztette posztjából Carlo Ancelottit a csapat vezetőedzőjét. A hivatalos sajtótájékoztató után nemsokkal megszólalt Ernesto Bronzetti az elküldött tréner ügynöke, s lerántotta a leplet az új vezetőedző kilétéről. Legalábbis 99 százalékos biztossággal állította, hogy Rafa Benítez követi ügyfelét.
“Rafa Benítez lesz a Real Madrid edzője, ez kilencvenkilenc százalék. – mondta Ernesto Bronzetti, majd ügyfeléről beszélt – Ancelotti szeretne egy évet pihenni, így nem szándékozik most új csapatot keresni. A Madridnál több játékos aggodalommal fogadta a távozásáról szóló híreket, néhányan elsírták magukat Pérez bejelentésekor.”
Mint ismeretes a sajtóban Jürgen Klopp neve merült fel, s őt tartották az első számú kiszemeltnek Rafa Benítez előtt, ám úgy fest, hogy a Napoli spanyol trénere, akinek mind játékos, mind pedig kezdő edzői pályafutása összefügg a Real Madriddal, most visszatérhet, s az első csapatnál bizonyíthat.
A pakliban ott volt még a Porto FC spanyol trénerének Julen Lopeteguinak a neve, illetve Zinedine Zidane is előtérbe került. A tegnapi bejelentést egyébként állítólag több Real játékos is nehézkesen vette, többen kiálltak Carlo Ancelotti mellett, ám mindhiába, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke nem “kegyelmezett”.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.