Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár valamelyest meglepetésnek számít, de a bajnoki helyezések alapján papírforma végeredmény született, a német kupa fináléjában. A Wolfsburg játékosai már a meccs előtt is megemlékeztek fiatal játékosukról, Junior Malandaról, aki az év elején elhunyt.
Hiába vezetett tegnap este még 1-0-ra a Dortmund együttese, a szünetre már 1-3-mal vonultak a felek, köszönhetően a Wolfsburg lelkes, és hatékony kontrajátékának, amivel szemben teljesen hatástalannak tűnt a Borussia attraktivitása.
A 2008 óta első trófeáját nyerő „Farkasok” játékosai természetesen nem felejtkeztek meg az ünneplés pillanataiban sem tragikusan fiatal elhunyt társukról, Junior Malandaról sem. A mindössze 20 esztendős belgát idén januárban érte halálos közúti baleset.
„Junior mindig mellettem volt, mintha a kisöcsém lett volna. A téli szünet miatt együtt játszottunk. Ő segített nekünk, hogy ma megnyerjük ezt a meccset. Juniorral a szívünkben játszottunk, és ezt a serleget neki nyertük.” – nyilatkozta a lefújás Kevin De Bruyne, a szintén belga középpályás.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.