Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján megjelent információk szerint az elkövetkezendő két évben nem lesz gond a vezetőedzői poszttal, ugyanis Marco Rossi 2017 nyaráig szóló kontraktussal kötelezte el magát a Kispestnél.
Ez immáron a második regnálása az olasznak, hiszen legutóbb 2012 és 2014 között irányította a csapatot, akkor a 2012/13-as szezonban bronzérmes helyen tudtak zárni. Ám a folytatás már közel sem volt ilyen rózsás, így elváltak útjaik, ami 2015 tavaszán újra egybeforrt. A nemrég zárult bajnokságot a 13. helyen zárták, de sokáig a kiesés réme fenyegette az egyesületet. A két éves szerződésével bizalmat szavaztak neki, hogy a jövőben fényesebb eredményeket érhessen el a patinás budapesti klub élén.
Acsádi Gergő
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.