Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A futballrajongó bolíviai kamaszok aligha felejtik majd el a 2015. június 15-i dátumot, hiszen életükben először ezen a napon láthatták a válogatottjukat Copa América-meccset nyerni. Mauricio Soria együttese drámai mérkőzésen győzött az esélyesebbnek tartott Ecuador ellen, és az eddigi két forduló alatt gyűjtött négy pontjával gyakorlatilag a továbbjutás küszöbére küzdötte magát.
Akármennyire is hihetetlen, igaz: a tegnapi 3-2-es győzelmet megelőzően Bolívia utoljára 1997. június 25-én hagyta el győztesen a pályát a dél-amerikai válogatottak kontinenstornáján. Akkor házigazdaként 3-1-re verte Mexikót az elődöntőben, ám néhány nappal később be kellett érnie az ezüstéremmel, miután a több világbajnokot is a soraiban tudó Brazíliát már nem tudta két vállra fektetni. Az azt követő öt Copa Américán Bolívia meg sem tudta közelíteni a La Paz-i magaslatban nyújtott teljesítményét, hiszen nyolc veresége mellett csupán hét döntetlent ért, és a gólaránya is erősen negatív (9-23) volt. A jelenleg zajló kontinenstorna első fordulójában kiharcolt döntetlen, Mexikó ellen, nem tűnt rossz eredménynek, és az Ecuador elleni győzelem fényében kifejezetten értékesnek számít.
Az A csoport második fordulójában rendezett Ecuador-Bolívia (2:3) összecsapás első félidejében minden bejött a bolíviaiaknak, akik a csapatkapitány Ronald Raldes fejesével már az 5. percben megszerezték a vezetést. Az előnyüket a Svédországban született Martin Smedberg-Dalence növelte a 18. percben, majd nem sokkal a lefújás előtt Marcelo Martins értékesített egy jogosan megítélt büntetőt. Az első félidőben a roppant álmos ecuadoriak is kaptak egy tizenegyest, de azt Enner Valencia elhibázta.
A szünetben Gustavo Quinteros alaposan felrázta a sárga mezeseket, akik a folytatásban teljesen beszorították Bolíviát, de csak két gólig, összességében pedig egy minimális különbségű vereségig jutottak. A hátrányukból Enner Valencia a 48., Miller Bolaños a 81. percben faragott le. Hat perccel a vége előtt Cristian Noboa egy irtózatos erejű lövése után a felsőkapufán csattant a labda, de ennél többre már nem futotta az ecuadoriak erejéből. 18 év után először végre Bolívia ünnepelhetett.
Salekovics Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.