Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Nem hozott szemet gyönyörködtető játékot a második nyolcaddöntő, viszont az iramra nem lehetett panasz.
Németország mellé Kína jutott másodikként a negyeddöntőbe, miután egy góllal jobbnak bizonyult Kamerunnál. Maga a találkozó a statisztikák szerint Kamerun fölényét hozta, ellenben az ázsiai alakulat eredményesebben használta ki adódó lehetőségeit. Az első tíz percben mindössze két beadásszerű kísérlete volt a kínaiaknak, az afrikaiak viszont ugyanennyi távoli lövéssel jelentkeztek, mindegyik csemege volt a kapusoknak. Aztán egy szöglet elhozta Kamerun vesztét: Wang Lisi sarokrúgását elvétette Enganamouit, így Li Dongna egy csel után középre passzolt, Wang Shanshan pedig kapásból a kapu közepébe lőtt. A folytatásban kapkodóvá váltak a kameruniak, akik hosszú labdákkal próbáltak érvényesülni, kevés sikerrel, ami kisebb lehetőséget kialakítottak, rendre ki is hagyták. Egy szabadrúgás-kombináció után Onguene az oldalhálóba lőtt, ezzel tulajdonképpen mindent elmondtunk az első félidőről. Bántó volt látni, mennyi technikai hiba jellemezte a csapatok játékát, de főleg a „szelídíthetetlen oroszlánok” részéről volt sok a pontatlanság. A negyvenedik percben cserét határozott el Kína, bár talán Kamerunra jobban ráfért volna a változtatás, mégis az előnyben lévő ázsiai alakulat váltott, és Tang Jiali helyét Wang Shuang foglalta el.
Szünet után hasonlóan folytatták a felek: Kamerun távoli lövésekkel, Kína passzjátékkal és szélről belőtt labdákkal próbálkozott. Negyedóra kellett ebben a periódusban, hogy említésre méltó esemény történjen, ám Wang Shanshan lövése elkerülte Ngo Ndom kapuját, hogy aztán Enganamouit fejéről felperdülő labda a lécre hullva hagyja el a játékteret. A hajrához közeledve Lu Juali emelését kapta ki bravúrral a léc alól Ndom, akinek amúgy is sokat köszönhetnek a kameruniak, merthogy a végén Wang Shanshan helyzeténél is időben reagált. Kína ezzel továbbjutott, még úgy is, hogy a ráadás perceiben Han Penget hosszasan kellett ápolni, és jókora fejfedővel fejezte be a találkozót, amelyen bár Kamerun veszélyeztetett többet, Kína egy gólt szerzett, és jutott a legjobb nyolc közé.
Kína – Kamerun 1-0 (1-0)
Edmonton, 10.137 néző, vezette: Bibiana Steinhaus (Katrin Rafalski, Marina Wozniak /németek/ – Rita Gari /maláj/)
Kína: Wang Fei – Haiyan Wu, Zhao Rong, Li Dongna, Liu Shanshan – Tan Ruyin, Ren Guixin – Wang Lisi (Lu Jiahui, 72.), Tang Jiali (Wang Shuang, 40.), Han Peng – Wang Shanshan (Gu Yasha, 90+1)
Kamerun: Ngo Ndom – Meffometou, Manie, Awona, Leuko – Yango, Feudjio – Onguene, Zonga (Nchout, 64.), Enganamouit – Ngono Mani (Akaba, 74.)
g.: Wang Shanshan (12.)
s.: –
Továbbjutott: Kína
A góllövőlista élmezőnye:
5 gólos: Anja Mittag, Celia Sasic (németek)
3 gólos: Ramona Bachmann, Fabiane Humm (svájciak), Gaelle Enganoumt (kameruni), Eugenie Le Sommer (francia), Ada Hegerberg (norvég)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.