Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Első rájátszásbéli csoportmérkőzésén vereséget szenvedett a Sallói Dániellel felálló Sporting Kansas City, avagy nehéz helyzetbe került az U18-as együttes, melynek innentől fogva meg kell nyernie mindkét mérkőzését, s bízni a keresztbeverésben, ugyanis mindössze a csoportelső lép tovább a legjobb nyolcba.
Sporting Kansas City – Chicago Fire 0-2
“Nagyon jól ment a csapatnak a játék. Büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Sajnálom, hogy a végén egy ilyen szerencsétlen góllal vezetést szerzett az ellenfél, majd tizenegyesből még egyszer gólt szereztek. Személy szerint nekem is jól ment a játék volt helyzetem, amit sajnos kihagytam, de legfőképp a mezőnyben segítettem a csapatnak. Kikaptunk, továbblépünk és holnap nyernünk kell a Red Bulls ellen, hogy esélyesek maradjunk. Még nem láttam őket játszani, de elvileg esélyesek a végső győzelemre. Meglátjuk!” – nyilatkozta a FociClub.hu-nak az ifjú magyar gólfelelős a lefújást követően nemsokkal.
Ami a csoport másik mérkőzését illeti, a végső győzelemre is esélyesnek tartott New York Red Bulls egy négyest gurított a BW Gottschee Academy legjobbjainak.
New York Red Bulls – BW Gottschee Academy 4-0
A csoport állása:
1. New York Red Bulls 3 pont (4:0)
2. Chicago Fire 3 pont (2:0)
3. Sporting Kansas City 0 pont (0:2)
4. BW Gottschee Academy 0 pont (0:4)
Daniék a folytatásban ma a New York Red Bulls legénységével ütköznek meg, s csakis a győzelemmel maradhet reális esély a továbbjutásra. Az eredménnyel, a részletekkel és Dani beszámolójával jelentkezünk.
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.