Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Aprópénzért szerezheti meg az Aston Villa és az angol válogatott egyik legjobbját a Manchester City, akiknek szükségük lenne néhány angol játékosra.
10 millió fontot kaphat Fabian Delphért az Aston Villa, a januárban megköttetett szerződésükben ugyanis ez az összeg lett megjelölve.
Úgy volt, hogy Delph a szezon leteltével ingyen távozhat majd, de végül sikerült megegyeznie csapatával, és így legalább egy minimális összeggel gyarapodhat a klub. Ez az összeg még így is vagy kétszer annyi, mint amennyiért 2009-ben megszerezték őt a Leddstől.
Delph tehát eligazol, csak úgy, mint a Villa másik nagy értéke, a belga Benteke. Azt, hogy Benteke hol folytatja, egyelőre még nem tudni, a Mirror szerint viszont Delph úti célja több mint egyértelmű: Manchester City.
A világoskék manchesteri klub azonnal lecsapna az “akciós” középpályásra, akire nagy szükségük lenne: a szabályok szerint egy Premier League klub nem nevezhet a keretébe 17-nél több külföldi játékost, aki elmúlt 21 éves.
Ez a szekció kissé szegényes lett mostanság, hiszen Milner, Lampard, és az Angliában nevelkedő Boyata is távozott, tehát Delph megszerzése több, mint indokolt. Hozzá csatlakozhat majd Jack Wilshare is, ha minden a manchesteri vezetők kedve szerint alakul.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.