Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mindhárom kupaszereplő csapatunk elküldte az UEFA részére a nevezési listát, amelyen akadnak meglepetések.
Két nyerhető, és egy kiegyenlített párharc vár a magyarokra pár nap múlva a nemzetközi porond soron következő idényének nyitányán. A Ferencváros Hollandiában kezd, a Debrecen a Sutjeszka Niksic, míg az MTK a Vojvodina ellenében indítja a második számú európai sorozatot. Az MTK által leadott keretben meglepetés nincs, a Loki és a Fradi ellenben szolgált némi beszédtémával a listát illetően. A zöld-fehéreknél kimaradt a sérült Batik Bence, valamint némileg váratlanul Stanislav Sesták is. Utóbbit szerda éjfélig még nevezhetik. Érdekességképpen a DVSC kapusedzőjét nevezte Verpecz István mellé az első fordulóra keretbe, miközben nemrég igazolták le Božidar Radosevićcset erre a posztra, mégis kihagyták a hajdúságiak. Emellett értetlenkedésre adhat okot Ibrahima Sidibe nevezése, aki nem titkoltan távozhat a klubtól.
A keretek:
Debrecen
Verpecz István, Erdélyi Miklós, Slakta Balázs* – kapusok
Lázár Pál, Kuti Krisztián, Mészáros Norbert, Máté Péter, Igor Morozov, Dusan Brkovic, Nagy Zoltán, Berdó Péter, Korhut Mihály, Aleksandar Jovanovic, Szatmári Csaba*, Barna Szabolcs* – védők
Varga József, Zsidai László, René Mihelic, Ferenczi János, Sós Bence, Ludánszki Bence, Bódi Ádám, Szakály Péter, Kulcsár Tamás – középpályások
Ibrahima Sidibe, Tisza Tibor, dr. Horváth Zsolt, Balogh Norbert*, Bereczki Dániel*, Szécsi Márk* – támadók
Ferencváros
Kunsági Roland, Dibusz Dénes, Jova Levente – kapusok
Leandro, Michal Nalepa, David Mateos, Emir Dilaver, Cristian Ramírez, Valencsik Dávid – védők
Nagy Dominik, Hajnal Tamás, Gyömbér Gábor, Gera Zoltán, Busai Attila, Csilus Ádám, Haris Attila, Nagy Ádám – középpályások
Haraszti Zsolt, Böde Dániel, Roland Lamah, Ugrai Roland, Somalia, Varga Roland, Popov Patrik* – támadók
MTK
Hegedüs Lajos, Federico Groppioni, Abu Attila – kapusok
Nagy Tibor, Deutsch Bence, Mato Grgić, Tóth Ferenc, Dragan Vukmir, Vadnai Dániel, Poór Patrik – védők
Khaly Ilyane Thiam, Hajdú Ádám, Szatmári Lóránd, Kanta József, Cseke Benjámin, Vass Ádám – középpályások
Myke Bouard Ramos, Varga Szabolcs, Hrepka Ádám, Torghelle Sándor, Horváth Péter – támadók
*B-listás
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.