Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Debrecen következő ellenfele a lett bajnokság egyik zászlóshajója lesz, a Skonto Riga. Őket mutatjuk be kicsit részletesebben.
A Skonto Riga nem egy túlságosan régi csapat, mindössze 1991 éve alapították, azonban egyértelműen a lett liga egyik meghatározó csapatáról van szó. Alakulásuk után az első 14 (!!!) bajnokságot ők hódították el zsinórban, ami egészen egyedülálló a futballvilágban, csak a feröeri Kí Klasvik női csapata volt képes ennek a rekordnak a beállítására 2013-ban (azóta meg is döntötték). Aztán 2005-től 2009-ig letaszították őket a trónról, amit csak 2010-ben tudtak visszaszerezni, de utána pénzügyi gondok miatt is képtelenek voltak újra diadalmaskodni a bajnokságban. Zsinórban háromszor lettek másodikok, viszont 2014 novemberében kijelentették, hogy felszámolták a klub minden adósságát.
Európában a sok bajnoki címnek köszönhetően elég gyakran szerepeltek, de a csoportkörig egyszer sem sikerült eljutniuk, sem a BL-ben, sem az EL-ben. Viszont elég komoly ellenfelekkel is találkoztak a különböző selejtezőkben, mint például a Barcelonával, az Interrel vagy a Chelsea-vel, igaz egyszer sem sikerült meglepetést okozni, bár az angolok ellen 1999-2000-ben a nagy menetelés során sikerült hazai pályán egy 0-0-át játszani. A Stamford Bridge-en mondjuk 3-0-ás vereséget szenvedtek, így átkerültek az UEFA-kupába, ahol az első körben a lengyel Widzew Lodz állította meg őket 2-1-es összesítéssel. Ezt követően semmilyen sorozatban nem tudtak legalább a harmadik selejtezőkörig elérni, reméljük nem most fog megszakadni ez a sorozat. Tavaly speciel nem volt lehetőségük továbblépni, mert az UEFA a pénzügyi problémák miatt kizárta az együttest az EL-ből.
A Skonto rendszeresen sok játékost ad a lett válogatottba, és most is vannak ott néhányan. A legismertebb talán Aleksej Visnjakovs, aki 57-szeres lett válogatott és rengeteg tapasztalattal rendelkezik, ő most tért vissza a Skontóhoz a légióskodás után. Ugyancsak a középpályán kaphat lehetőséget a szintén válogatott Andrejs Kovalovs, míg a támadósorban a 23 éves Arturs Karasausks, azonban nem ő a legnagyobb veszélyforrás. Vladislavs Gutkovskis 2014-ben 19 évesen 28 góllal gólkirály lett Lettországban, rá nagyon kell figyelni, mert nagyon nagy tehetségnek tűnik.
Ha már volt szó a csatárokról, mindenképp meg kell említeni, hogy hogyan vezetett a Skonto útja idáig. Karasausks és Gutkovskis is eredményes volt (előbbi kétszer is) a St. Patrick’s Athletic elleni 4-1-re megnyert párharc során. Az íreket kettős győzelemmel ütötték el, de a Debrecen azért náluk komolyabb játékerőt képvisel.
Az kijelenthető, hogy bár a Loki esélyese a párharcnak, jóval erősebb csapat vár rájuk a Sutjeskához képest, és hát az sem volt épp egy fáklyás menet. A Skonto elég tapasztalt az európai porondon, van sokat megjárt rutinos rókájuk és egy nagy tehetségük Gutkovskis személyében, kemény dió lesz annyi szent. Viszont, ha a Debrecen fel tud pörögni, akkor átléphet rajtuk, mert ez a lett csapat sem verhetetlen.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.