Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyetlen nap választja el a foci szerelmeseit a magyar élvonal nyitányától, felvezető sorozatunkban az Újpest következik.
Nem állíthatjuk, hogy nyugodt élet zajlott az utóbbi napokban Újpesten, mindenesetre Nebojsa Vignjevicnek nincs oka panaszra. A keret erős, még akkor is, ha Kabát Péter továbbra sem teljesen fitt a tavalyi sérülését követően, illetve egy szerencsétlen mozdulat következtében a frissen igazolt Windecker József az ősz nagy részét kihagyni kényszerül. Ami viszont pozitív, hogy a belga edzőtáborban megbizonyosodhattak arról a lila-fehérek, hogy képesek egy erősebb ellenfél ellen is helytállni. Nagy fegyvertény ugyanis, hogy legyőzték a friss bajnok és szuperkupagyőztes Gent együttesét, ugyanakkor meglepetésre vereséget szenvedtek az újonc Békéscsabától még a felkészülés elején. Hogy aztán melyik arcát mutatja a bajnokságban a IV. kerületi alakulat, az ősz eldönti, végtére is az igazolások jól sikerültek. Ki kell emelni Kylian Hazard nevét, aki minap nyilatkozta, azért választotta a lilákat, mert szeretett volna kilépni Eden, és Thorgan árnyékából. Mellette is akad jó ismerős az érkezők között. Ilyen Filkor Attila vagy éppen Kovács Zoltán. A kapus személyében tehát újra lesz egy „Kokó” a csapatban. Kovács korábban megfordult Kaposváron, Siófokon és az MTK-ban is, legutóbb a román Dinamo Bucureşti-t erősítette. Összességében tehát elmondható, hogy a mezőny első felébe bőven odaérhetnek a lila-fehérek.
A játékos-mozgás:
Érkezett: Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem, belga), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Windecker József (Győri ETO), Cseke Benjámin (MTK, kölcsönbe), Filkor Attila (AC Milan, olasz), Nagy János (Siófok, kölcsönből vissza), Kovács Zoltán (Dinamo Bucureşti, román), Sallói Dániel (Kansas City U18, egyesült államokbeli), Mohl Dávid (Pécsi MFC), Gubacsi Zoltán (Diósd, kölcsönből vissza), Pávkovics Bence (Pécs), Tóth Patrik (az utánpótlásból)
Távozók: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liége, belga, kölcsön után végleg), Nemanja Andric (szerb, Győri ETO, kölcsönből vissza), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava, kölcsönből vissza), Loic Nego (francia, Chralton Athletic, angol, kölcsönből vissza), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk, belga, kölcsönből vissza), Filip Stanisavljevic (szerb, AO Platanias, görög), Aaron Addo Dankwah (ghánai, szabadon igazolható), Berat Ahmeti (albán, szabadon igazolható), Sandro Tsveiba (orosz, szabadon igazolható), Nagy János (szabadon igazolható)
Felkészülési eredmények:
Újpest – Újpest-U21 2-1
Újpest – Békéscsaba 1-2
Gent (belga) – Újpest 0-1
St. Truiden (belga) – Újpest 2-2
Oostende (belga) – Újpest 2-1
A várható kezdőcsapat:
Balajcza Szabolcs – Forró Gyula, Jonathan Heris, Litauszki Róbert, Kylian Hazard – Balogh Balázs, Bojan Sankovic – Asmir Suljic, Enis Bardhi, Filkor Attila – Kabát Péter
Sorozatunk eddigi részei:
Minden, amit tudni érdemes
Vasas
Békéscsaba
Paks
Puskás Akadémia
Haladás
Honvéd
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.