A hazai egy gólos vereség után a Ferencváros csapatának a bosnyák fővárosban kellett volna kiharcolnia az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe jutást.
Zeljeznicar – Ferencváros 1-0 (1-0)
Helyszín: Szarajevó, Stadion Grbavica.
Vezette: Orel Grinfeld (izraeli)
Gólszerzők: Kokot (23.), Delmic (90+1.)
Sárga lap: Hadziahmetovic (38.) ill. Radó (49.), Gera (84.)
Zeljeznicar: Antolovic – Memija, Kosoric, Bogdanovic, Kvesic – Hadziahmetovic (E. Sadikovic 55.), D. Sadikovic (Beganovic 72.), Blagojevic – Delmic, Bajic, Kokot (Stokic 86.).
Vezetőedző: Milomir Odovic.
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Gyömbér, Nalepa, Leandro – Somalia, Hajnal (Sesták 46.), Gera, Lamah – Varga R. (Radó 41.), Böde (Busai 58.).
Vezetőedző: Thomas Doll.
Úgy kezdett a Ferencváros, ahogy Budapesten kellett volna, gólhelyzettel. Egy formás támadás végén Hajnal lőhetett tíz méterről, középről, de a labda elakadt az egyik védő lábában. A Zeljeznicar hazai pályán biztos labdabirtoklásra törekedett, míg a Fradi inkább kontrákra rendezkedett be, és a saját térfélen megszerzett labdákat minél hamarabb a hazai kapu elé próbálták juttatni. A magyar csapat játékával a budapesti mérkőzés első félidejében sem volt baj, sokkal inkább a helyzetkihasználás gyengesége okozta a zöld-fehérek vesztét. A félidő huszadik percéhez közeledve már a vendégcsapat birtokolta többet a labdát, Thomas Doll fiai szép lassan átvették a mérkőzés irányítását. Ami aztán a Ferencvárost zavarta meg: egy hosszú indítással Kokot lépett ki két védő között, és a tizenhatos sarkáról, Dibusz mellett ellőve a labdát, a kapuba talált. 1-0! Alig egy perc múlva ismét Dibusz került bajba: egy hazaadott labdát nem tudott kirúgni, helyette a saját lábát találta el a kapus, amire ismét csak Kokot csapott volna le, de végül nagy ijedtség után sikerült rávetődnie a játékszerre. A 31. percig kellett várni egy jó vendéglövésre, Leandro bombázott húsz méterről, de Antolovic biztosan fogta a labdát. A Ferencváros hiába birtokolta a labdát, azzal a kapu elé nem jutott el, de még a tizenhatos környékére is ritkán kerültek, így a Zeljeznicar nyugodtan átállhatott a gyors kontrákra, amivel kezdetben a Fradi operált. Majd Doll mester jelezte, hogy nincs ez így jól, és már a 41. percben cserére szánta el magát, Varga Rolandot a frissen igazolt Radó András váltotta. A friss erő pár perc alatt nem tudott csodát tenni, így félidőre maradt az 1-0-s állás.
A második játékrész cserével indult, a gyenge napot (hetet) kifogó Hajnal Tamást a szlovák Stanislav Sesták váltotta. Kissé paprikás hangulatban indult a második 45 perc, amire mindkét csapat játékosai rápakoltak, amíg csak a játékvezető hagyta. A Ferencváros nem tudta hosszabb ideig megtartani a labdát, a harmadik-negyedik passz rendre rossz emberhez ment, ezzel is megkönnyítve az időt lassan csaló bosnyákoknak. A magyar csapat ezúttal is súlytalannak bizonyult a jóval esélytelenebbnek ítélt bosnyák ezüstérmessel szemben, és a kékben játszó hazaiak szívüket-lelküket a pályára kitéva küzdöttek minden labdáért. Több alkalommal is messziről becsúszva akadályozták meg Lamah, vagy Böde előretöréseit. Majd Böde is elhagyta a pályát, a helyére Busai állt be. Továbbra is a Fradi birtokolta többet a labdát, de ezzel nem mondhatnánk, hogy irányította a mérkőzést, és még szerencséje sem volt a magyar csapatnak: a 75. percben Gera szabadrúgása a felső lécről vágódott ki. A végén jött a csattanó, egy hosszan előreívelt labda átpattant a ferencvárosi védők felett, és a lecsapó Delmic bevágta Dibusz mellett azt a kapuba. A Ferencváros fájdalmasan gyenge csapatnak találtatott az európai színtéren, és sajnos ki kell mondani, hogy ami a hazai közegben elég, az a nemzetközi színtéren, a bosnyák ezüstérmes ellen is kevés. A Zeljeznicar teljesen megérdemelten, kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel jutott tovább, és lesz a belga Standard Liége ellenfele a következő körben.
Demmel László