EL: Átrobogott a Loki a Skonto Rigán

Szenzációs meccsen végezte ki Kondás Elemér együttese a lett csapatot.

Parádés gólja mellett két asszisztot is kiosztott a jól futballozó Balogh Norbert. - fotó: nso.hu

Parádés gólja mellett két asszisztot is kiosztott a jól futballozó Balogh Norbert. – fotó: nso.hu

Jelzőket keresünk, mert amit a Debrecen művelt a hazai visszavágón, főleg az első mérkőzés – 2-2 – ismeretében, az minden volt, csak gyalog-galopp nem. Kondás Elemér ezúttal három támadót is a kezdőbe vezényelt, és milyen jól tette. Már az elején letámadott a hajdúsági brigád, aminek szűk negyedóra alatt két gól lett a jutalma. És nemcsak eredményesen, de szemre is tetszetősen futballozott a legutóbbi magyar bronzérmes alakulat. A Skonto a felezővonalat talán kétszer lépte át, de akkor egy-egy lövésig, illetve fejesig eljutottak Karasauks-ék. Addigra azonban magabiztos előnyre tett szert a magyar társaság. A hetedik percben Tisza lépett ki Korhut passzával, és a bal sarokba lőtt. Két perccel később Bódi szögletét csúsztatta mellé Sidibe, hogy aztán Bódi újabb centerezését védje Pavlovs, majd fektében elpaskolta Sidibe elől. Ez azonban nem szegte kedvét az attraktív támadásokat bemutató cívisvárosiaknak. Jovanovic beadását parádés mozdulattal, sarokkal tette maga elé Balogh Norbert, majd kilőtte a jobb felsőt. Közel negyedóra következett gól nélkül, de a ziccerek továbbra is megvoltak a végig agilisan, és jól futballozó hazaiaknak. Más kérdés, hogy azért a lettek nem ennyire gyengék, de ezen a délutánon semmi nem akart összejönni a lendületes magyarok ellen. Fél óra is alig telt el, amikor előbb Balogh tálalt Sidibe elé, aki becsúszva kotorta a hálóba a játékszert, majd a szenegáli fejjel is bevette az ekkorra már lélekben szétesett lettek kapuját. A slusszpoént Tisza gólja jelentette, merthogy már mindenki a szüntetet várta, amikor a támadó Balogh passzát egy pimasz lövőcsel után a jobb sarokba zúdította. Megérdemelten vezetett ilyen különbséggel is a Debrecen, ám ha pikírtek akarunk lenni, legalább hét lehetett volna közte, de ne legyünk telhetetlenek.

A szünetben mindkét edző cserélt. Itt Zsidai váltotta a sokat vállaló Vargát – Kondás Elemérben az is dolgozhatott, hogy nem akarta elveszíteni játékosát, akinek volt egy sárga lapja. A másik oldalon Visnakovs helyét Berenfelds vette át, stabilizálva a védelmet, ám nem sok sikerrel. A második játékrészt is nagy elánnal kezdte a Loki, amely előbb Brkovic góljával növelte előnyét, majd Szakály tizenegyesével végleg eldöntötte a továbbjutást, nem mintha a szünetben bárkinek kétsége lett volna erről. Szűk egy óra játék után meglett a nyolcadik is szintén remekbe szabott góllal. Ám ekkor még megrázta magát a lett brigád, de a két gól csak a kozmetikázásra volt elég, merthogy a csereként beálló – nem mellesleg az első meccsen is betaláló – Castillion Szakály ütempasszával kilépve helyezte el az utolsó szöget a Skonto koporsójába.

Még ilyen különbséggel is megérdemelt debreceni siker született, amelyet azonban helyén kell kezelni, mert a következő körben egy, a Skontónál erősebb riválissal találkozik Kondás Elemér együttese. A hajrában már zúgott a vastaps, és az „Álljatok fel!” rigmus. Joggal. A történethez tartozik még, hogy a Riga végül emberhátrányban fejezte be az összecsapást, miután az orosz játékvezető kiállította Kozlovs-ot.

Rekordok könyve:

Magyar csapat legutóbb két éve szerzett kilencet. Akkor a Honvéd a Bozsik stadionban verte ennyevel a Celik Niksic együttesét. Előtte 1968. novemberében az Újpesti Dózsa 9:1-re a görög Ariszt verte, míg 1965-ben született az egyetlen olyan magyar kupasiker, amikor tíz gólt szerzett a honi együttes. A Budapesti Honvéd 10:2 arányban győzte le a finn Lahden Reipas-t. A Lokinál viszont ez a rekord. Korábban a Hajduk Split elleni BL-selejetezőn 5-0-ra, az azóta megszűnt Intertotó-kupában a fehérorosz Dnyeper Mogiljev elleni hatos volt a rekord.

Kondás Elemér í következőképp értékelt a lefújás után: „Miért, a Debrecen mikor állt meg a félidő után? Mi a bajnoki mérkőzéseken is végig szoktunk menni egész meccsen – reagált a riporteri felvetésre, miszerint dicséretes, hogy a Debrecen nem vett vissza a biztos vezetés tudatában. – Kint is megvoltak a lehetőségeink, többször a gólvonalról rúgták ki a labdáinkat, ott is nyerhettünk volna. Most viszont nagyon jól kezdtük a találkozót, nagyon szép gólok születtek, ami az elején megadta az alaphangulatot. Az volt a célunk, hogy megnyerjük ezt a találkozót. Arra hívtuk fel a játékosok figyelmét, hogy a 2–2-es eredményt felejtsük el, 0–0-ról megy a mérkőzés, a hazai meccsen nyerni kell.”

DVSC-Teva – Skonto Riga (lett) 9-2 (5-0)
Debrecen, 8.200 néző, vezette: Meshkov (orosz)
Debrecen: Verpecz – Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut – Szakály P., Varga J. (Zsidai, a szünetben), Bódi (Horváth Zs., 62.) – Tisza, Sidibe, Balogh N. (Castillion, 56.)
Skonto: Pavlovs – Timofejevs, Rode, Sorokins – Murillo (Indrans, 54.), Kozlovs – Jermolajevs, Kovalovs, Visnakovs (Berenfelds, a szünetben) – Gutkovskis, Karasausks (Lukanyuk, 61.)
g.: Tisza T. (7., 45+1.), Balogh N. (12.), Sidibe (29., 31.), Brkovic (51.), Szakály P. (54., 11-esből), Bódi (58.), Castillion (70.) ill.: Gutkovskis (59.), Rode (65.)
s.: Varga J. (38.) ill.: Kovalovs (27.), Indrans (57.), Timofejevs (72.)
kiállítva: Kovalovs (80., második sárgával)
továbbjutott: Debrecen 11-4-es összesítéssel.

Gavalovits Sándor