Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Emirates Cup második mérkőzésén bemutatkozott a házigazda Arsenal, mely tíz perc alatt négyelte fel a francia Lyont. Az Ágyúsok azonban nem elégedtek meg ennyivel, s a második félidőben növelték győzelmük arányát, mely végül hatalmas kiütéssé érett.
Arsenal – Lyon 6-0 (4-0)
G: Giroud (29.), Oxlade (34.), Iwobi (35.), Ramsey (38.), Özil (62.), Cazorla (85.) ill. –
Szűk fél órán át egyenrangúak voltak a felek, ekkor azonban Wenger tanítványai egy fokozattal feljebb kapcsoltak, s a Lyon védelme átjáróházzá vált. Tíi perc sem kellett a londoni csapatnak, s felnégyelte a francia klubfutball egyik kirakatcsapatát. A gólok sorát Giroud nyitotta egy zseniális fejessel, majd Oxlade-Chamberlain duplázta meg az Ágyúsok előnyét. A következő gólra gólörömmel együtt nem kellett egy percet várni, a fiatal nigériai támadó Iwobi góllal hálálta meg Wenger bizalmát. Három perc alatt aztán majdnem duplázni is tudott Iwobi, be is talált, ám les címén érvénytelenítették a találatot. Ramsey góljánál azonban nem történt szabályszegés, a walesi zárta a negyedelést.
A félidőben aztán elmaradt a hatalmas átalakulás, nem cseréltek a trénerek, Wenger is csak a 63. percben kezdte meg a csapata frissítését, igaz, akkor már 5-0 állt az eredményjelzőn, Özil is feliratkozott a gólszerzők közé. A szépítés, a becsületgól sem jött össze a Lyon számára, mely az Emirates Cup történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A végeredményt Cazorla állította be, a spanyol a sorval alatt tekerte a hatodikat a kapuba. Felkészülési meccs ide, vagy oda, ez remek lendületet adhat az Ágyúsoknak.
Az Emirates Cupa állása és menetrendje:
Vasárnap 15:00 Villareal – Lyon
Vasárnap 17:20 Arsenal – Wolfsburg
1. Arsenal 9 pont (6-0)
2. Villareal 5 pont (2-1)
3. Wolfsburg 1 pont (1-2)
4. Lyon 0 pont (0-6)
Őszi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.