Centerrel erősített Bernard Casoni, miután a nyáron alaposan leamortizálódott ez a csapatrész. A bajnok Rudolf Gergelyt szerződtette.
Megüresedett a minőségi csatárjáték nyáron Székesfehérváron, miután Nikolics Nemanja Varsóba igazolt, Feczesin Róbert pedig megsérült. Ugyan Mirko Ivanovski személyében van középső támadója a piros-kékeknek, ám az elmúlt hetekben láthattuk, milyen megoldás centerben a macedón csatár. Nem is kell mondani, hogy Rudolf – vagy más – úgy kellett, mint egy falat kenyér. Főleg, ha megjegyezzük, a Videoton a BATE Borisovval csap össze, és a fehérorosz bajnok bizony rágós falat lesz a Bajnokok Ligájában. A helyzetkihasználás kulcsfontosságú lesz a sárga-kékek ellen, hiszen ebben a szezonban tétmeccsen mindössze Gyurcsó Ádám szerzett gólt fehérvári színekben. Kétszer is a walesi TNS-nek talált be a válogatott szélső.
Szó volt Nyíregyházáról, a Haladásról, Diósgyőrről, Debrecenről és valamilyen szinten felvetődött a Ferencváros is Rudolf szerződésével kapcsolatban, ám a támadó az NB III-at nem tartotta vonzónak, Miskolcról nem éppen baráti hangulatban jött el. Míg a Loki cáfolta, hogy felvetődött volna korábbi játékosuk neve. Sőt, néhány külföldi együttes is puhatolózott, de a végső megoldás Székesfehérvár lett, ahová két esztendőre írt alá. „Nagy fogást mondhat magáénak a bajnok Videoton gárdája, miután csütörtök délután két évre leigazolták Rudolf Gergely labdarúgót. Hírünk a szerződés aláírása után közvetlenül került fel a világhálóra. Az átigazolási procedúra során a Hivatásos Labdarúgók Szervezete nyújtott jogi hátteret a játékosnak.” – olvasható a labdarúgónak jogi segítséget nyújtó HLSZ oldalán. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete így közvetlen módon is segítette csapathoz jutni a harminc esztendős támadót.
Ugyanakkor nem a Győrből távozó center volt az elsőszámú célpont, hanem a Valenciennes csatára, Rydell Poepon, ám a holland nem felelt meg az orvosi vizsgálaton.
Ezzel a transzferrel négyre nőtt a nyáron Győrből érkező kontingens, korábban Lang Ádám, Koltai Tamás és Pátkai Máté kötelezte el magát a címvédőhöz. Rudolf a Debrecen, Diósgyőr és Győr után a negyedik honi együttesében futballozik. Amióta hazatért a légióskodásból 111 magyar bajnokin 40 góllal segítette aktuális csapatát.
„Nagyon örültem, hogy megkeresett a Vidi, boldogan igazoltam Fehérvárra – ezt már a támadó jelentette ki a Videoton hivatalos portálján megejtett bemutatkozóján. – Tisztában vagyok a csapat eredményeivel, remélem, legalább olyan sikeres évet zárhatunk majd, mint legutóbb, és ebből tevékenyen kiveszem majd a részem. Ráadásul a Bajnokok Ligájában is versenyben van a csapat, remek lenne újra a legrangosabb nemzetközi kupában csoportkörbe kerülni. Persze ha »csak« az Európa-liga csoportkörébe jutnánk, akkor sem lennék szomorú. Jó játékosok alkotják a keretet, akik közül sokat ismerek akár a válogatottból, akár Győrből. Úgy gondolom, nem lesz probléma a beilleszkedéssel.”
A klub igazolási politikáját nem értékelnénk, beszéljen a teljesítmény, illetve az eredmények. Burcsa Győző klubigazgató mindenesetre pozitívan értékeli Rudolf leigazolását. „Rudolf Gergely rendkívül képzett játékos, aki olyan dolgokat tud a labdával, amit az NB I-ben csak kevesen. Remélem, nálunk is bizonyítja tudását, és ha így lesz, ismét megmutathatja, hogy Magyarország egyik legjobb játékosa. Kívánom neki, hogy olyan teljesítményt nyújtson a Vidiben, amivel a válogatottba is újra bekerülhet. Megszerzésével újabb lépést tettünk abba az irányba, hogy meg tudjunk felelni az MLSZ által kidolgozott irányelveknek a magyar és légiós játékosok arányát illetően.”
Sokan sokfélét mondtak az elmúlt hetekben, mindazonáltal Rudolf lehet az egyik legjobban fizetett játékos Fehérváron. A napokban kiderült, néhány helyen azért nem szerződtették, mert 10 ezer eurós havi bérre tartott igényt.
Gavalovits Sándor