Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy haladunk előre az Európa Liga selejtezőjében, úgy lesznek egyre kiélezettebbek a párharcok. Tegnap este már kevesebb volt az olyan sokgólos különbség, mint az első körben. Így viszont több izgalom is jutott számunkra.
Európa Liga selejtezőkör – 3. forduló – 1. mérkőzés
Kukesi – Legia Warsawa 1-2 (félbeszakadt)
Gólszerzők: Moreira Santos (49. perc), illetve Nikolic (29.), Rzezniczak (51.)
Sajnálatos módon az albán nézők nem díjazták a Legia idegenbeli remeklését, és a második vendég gólt ünneplő szlovák légióst, Ondrej Dudat fejbe dobták. A botrányos esetet követően a svájci játékvezető (Klossner) az azonnali lefújás mellett döntött.
AZ Alkmaar – Basaksehir 2-0
Gólszerzők: van der Linden (18. perc-büntetőből), Janssen (63.)
Nagyon jó eséllyel pályázik az Alkmaar a továbbjutásra, ám nem biztos, hogy könnyű visszavágó vár a holland együttesre a törökországi visszavágón, a kétgólos előny ellenére sem.
Apró érdekesség, hogy a Basaksehirben most mutatkozott be a török válogatott veterán középpályás sztárja, Emre Belözoglu (Galatasaray, Internazionale, Newcastle, Atlético, Fenerbahce).
FC Thun – FC Vaduz 0-0
Az FC Thun egy mindkét kapunál rengeteg helyzetet hozó meccsen is képtelen volt kétvállra fektetni, a svájci csapatok számára egyébként nagyon is jól ismert Vaduzt. Egy esetleges hazai pályán kiharcolt továbbjutással komoly magasságba jutna a liechtensteini futball zászlóshajója.
MSK Zilina – Vorskla Poltava 2-0
Gólszerzők: Jelic (26. perc), Paur (73.)
Kiállítva: Bogush (90. perc)
Mezőnyfölényét teljesen megérdemelten használta ki, és szerzett kétgólos előnyt a zsolnai klub.
FC Zürich – Dinamo Minszk 0-1
Gólszerző: Beqiraj (63. perc-büntetőből)
Svájci együttes nagyon ritkán kap ki hazai pályán, így a Zürich zakója a forduló egyik nagy hazai betlijének számít. A jelek szerint a minszki Dinamo nem akar lemaradni a fehérorosz „királytól”, a BATE-tól, a nemzetközi menetelésben.
Targu Mures – St. Étienne 0-3
Gólszerzők: Diomande (24. perc), Hamouma (75., 83.)
A francia együttes gyakorlatilag már Marosvásárhelyen továbblőtte magát, köszönhetően a két gárda közötti klasszis különbségeknek. Máris véget ér, az aprócska Targu Mures európai kalandja?
Bröndby – Omonia Nicosia 0-0
Kiegyenlített derbin remizett egymással a svéd Bröndby, és a korábbi magyar válogatott Leandro volt klubja, az Omonia. A továbbjutás kérdése még teljesen nyitott, talán az egyik legizgalmasabb visszavágóra itt van lehetőség.
Rabotnicki – Trabzonspor 1-0
Gólszerző: Ilijoski (23. perc)
Meglepetésre a Rabotnicki méltó ellenfele volt, a nagyságrendekkel esélyesebb Trabzonnak. A török gárda lenézte a macedónokat, ám a vereség ellenére nem írnánk le a vesztest, a visszavágóra.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.