Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy az várható volt, Rafael da Silva megunta a többévnyi mellőzöttséget, és hét esztendőt követően elhagyta a Manchester United együttesét. A kétszeres brazil válogatott védő a francia bajnokságban szereplő Olympique Lyonban folytatja pályafutását.
A transzfer már hivatalos, ugyanis az adatok szerint Rafael már tegnap alá is írt a Lyonhoz, amely nagyon jó üzletet csinált azzal, hogy Louis van Gaalék mindössze 3 millió eurót kértek. A 25 esztendős bekk éves fizetése pedig 2,5 millió euró lesz a négy szezonra szóló szerződés alapján.
A hírek, és a szakértők szerint Rafael leigazolása komoly versenyhelyzetet teremt az OL-nél, lévén ott van még most is a keretben a jobbhátvéd pozícióra az eddigi alapember Christophe Jallet (31), illetve a saját nevelésű algériai válogatott Mehdi Zeffane (23).
Elképzelhető, hogy Rafael karrierje új lendületet kaphat a francia bajnokságban?
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.