Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahogy már oldalunk is hírt adott róla, bizony bűncselekmény áldozata lett a Hertha BSC csapatbusza. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy emberi életben nem esett kár, ám az tény, hogy az eset rendkívüli módon felborzolta a kedélyeket Németország szerte.
A tegnap délutáni eset óta talán az jelent a legnagyobb talányt, hogy az ismeretlen, és motorral közlekedő tettes milyen indíttatásból lőtt rá a HBSC járművére, amelyen egyébként csak a sofőr tartózkodott, lévén a csapatért tartott a bielefeldi vasútállomásra. Ugyanis a gárda ma koraeste az Arminia ellen lép pályára, a német kupában. Sajnos a bűnöző még nincs meg, ám reményeink szerint hamarosan meglesz.
INNENTŐL JÖN A KOMOLYTALAN RÉSZ, ÉRZÉKELTETVÉN A HELYZET KOMOLYTALAN KOMOLYSÁGÁT!
Vajon ki volt a titokzatos motoros? Van egy pár „gyanúsítottunk”:
1. Csányi Sándor – Az OTP, és az MLSZ vezére álruhás igazságosztóként próbálja meg visszaszerezni Dárdai Pált a magyar válogatott élére.
2. Pep Guardiola – A katalán szaki érzi a Bayern München idei vesztét, hiszen már őt is megcsapta a Dárdai-varázs.
3. Michael Preetz – A Hertha sportigazgatója, mert csak, és mert miért ne?
4. Egy Trollfoci admin – Az indíték hasonló, mind Csányi Sándor esetében.
5. Pintér Attila – „őőő a őőő Pali őőő itt őőőő van őőő a őőő buszon őőő?”
6. Razvan Burleanu – A román szövetség elnöke még nem értesült Bernd Storck kinevezéséről
7. Minden apacsok magyar törzsfőnöke – Új edző kell Felcsútra is, lévén a vb-bronzos Robert Jarni már több, mint egy hónapja edzi a csapatot.
És, hogy ki is segíthetne elkapni a motoros banditát?
https://www.youtube.com/watch?v=SGKGzRXf5Oo
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.