Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Manchester United és a belga válogatott középpályása, ismét elért pályafutásának egy fordulópontjához. Hiába a remek liverpooli szereplés, immáron két éve, hogy nem találja helyét “új” csapatában.
Marouane Fellaini az Everton mezében 177 mérkőzésen lépett pályára, és David Moyes irányítása alatt igazi nagy klubok figyeltek fel rá, majd a skót menedzser Manchesterbe távozása után a középpályás is követte főnökét. Míg Moyes a kispadon szenvedett, addig a United csapatába beépíteni kívánt Fellaini a pályán vívta ki a szurkolók ellenszenvét, s lassan már közutálatnak örvendett saját drukkerei előtt. Miután a skótot menesztették, úgy tűnt, hogy a mikrofonfejű játékosnak is lejárt az ideje, de az új menedzser, Louis van Gaal számolt vele. Igaz, nem olyan alapemberként, mint azt Liverpoolban megszokhatta, de a holland mester keze alatt sikerült gólokkal helyreállítania a renoméját. Ám új idény kezdődött múlt hétvégén, és a felkészülési mérkőzéseken nem kapott elég lehetőséget a belga válogatott alapembere, valamint a Tottenham elleni idénynyitón is csak kívülről figyelte a társakat. Ezáltal felröppentek az első pletykamadarak is a levegőbe, miszerint a török bajnokság két nagyágyúja, a Galatasaray, valamint a Fenerbahce is lecsapna a 27 éves játékosra. Utóbbi csapatban újra együtt játszhatna egykori manchesteri társakkal, a portugál Nanival, és a holland Robin van Persie-vel is. Marouane Fellaini a hírek szerint nincs ellene az üzletnek, már csak az a kérdés, hogy a 15 millió fontos vételárat kifizetné-e valamelyik török klub. A döntést gyorsan meg kell hozniuk a Boszporuszon, mert élénk érdeklődést mutat a Premier League-ből az Aston Villa, és a Southampton is a középpályásért. Ha nem is világklasszist, de emblematikus figurát biztosan szereznének a szerződtetésével.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.