Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Egyre feszültebb a viszony a Loki fanatikusai és Kondás Elemér között. Ennek ellenére a hajdúságiak a pályán legyőzték a nagy riválist.
Üzenet várta a lelátón Kondás Elemért, aki a múlt héten egy meglehetősen éles hangvételű nyilatkozatban üzent a debreceni szurkolóknak, mondván nem divat a saját csapat mellett kiállni. Íme videón a válasz:
Nos, a hőségben lejátszott mérkőzésen minden arra mutatott, hogy nem a Diósgyőr lesz, amely megszakítja pocsék sorozatát. A Loki ugyanis annak ellenére, hogy tartalékosan volt kénytelen felállni, magához ragadta a kezdeményezést. Ugyanakkor amíg a hazaiak egy-egy apróbb lehetőség mellett mindössze egy ziccert tudtak csak kidolgozni, azt Egerszegi mellé lőtte, a Debrecen Kulcsár révén az addigi legnagyobbat puskázta el. Bár iparkodtak a csapatok, de nem sokat adtunk volna, hogy valaha is megszületik akár csak egy gól is. Fordulás után mégis megtörtént. Előbb Máté Péter, majd Balogh Norbert talált be a szebb napokat megélt miskolciak kapujába, akik a második játékrészben mákszemnyi esélyt nem adtak maguknak, hiába zengett, zúgott az „ébresztő” – mintha a diósgyőriek korán aludni tértek volna – és a „harcoljatok!”, ezen az estén egyik miskolci labdarúgóban sem volt meg a kellő harci szellem. Borítékolható volt, hogy a Debrecen három ponttal távozik Avasaljáról. A kettő végül lehetett volna több is, ha Sidibe és Balogh jobban koncentrált volna. Így is nagy pofonnak számít ez a végeredmény.
Diósgyőr – Debrecen 0-2 (0-0)
Miskolc, 2856 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor (Buzás Balázs, Georgiou Theodoros – Albert István)
DVTK: Rados – Okuka (Németh M., 58.), Lipták, Tamás M., Nemes M. – Kitl (Halmai R., 29.), Egerszegi – Bacsa, Koman, Barczi (Takács T., 69.) – Grumic
DVSC: Radosevic – Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut – Zsidai L., Mihelic (Szécsi M., a szünetben) – Bódi, Balogh N. (Bereczki, 85.), Kulcsár T. (Sidibe, 70.) – Castillion
g.: Máté P. (48.), Balogh N. (62.)
s.: Lipták (25.), Barczi (29.) ill.: Jovanovic (82.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.