Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A lódarazsak tulajdonosa kijelentette, hogy érdeklődnek a Liverpool csatárjáért, akinek nagyon lement az ára, így a kis csapat számára is elérhető lett.
Giampaolo Pozzo, a Watford első embere, intenzíven érdeklődik a Liverpool támadójáért Mario Balotelliért, a Sky Sports Italia értesülései szerint. A Vörösök mindössze 7 millió fontot kérnek érte, ami nem is csoda a viselkedését tekintve, de ez a Watfordnak csak jó, hiszen ennyit képesek lennének érte kifizetni. Az olasz támadó azonban maradna a Liverpoolnál, hiszen ha ezt a szezont is a csapatnál tudja le, akkor plusz bónuszokat kap, és mint tudjuk őt a pénz érdekli leginkább. Balotelli az elmúlt szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára a Vörösöknél minden sorozatot figyelembe véve, és ezeken mindössze 4 gólig jutott, igaz többnyire csereként lépett pályára.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.