Három nap alatt nagyot változott a világ Székesfehérváron. Távozott Burcsa Győző és Bernard Casoni is. A klub honlapján Garancsi István beszélt a problémákról.
Hosszú, részletekkel teli interjút adott a vidi.hu-nak Garancsi István, a klub tulajdonosa. Szóba került az elmúlt pár nap történése, a problémák, és a megoldások is.
Hogy mennyire nagy a baj a bajnoknál, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a csapat mindössze három pontot szerzett az elmúlt öt fordulóban a bajnokságban, kiesett a Bl-selejtezőből, ugyanakkor van esély az Európa Liga főtáblájára. Garancsi István szerint csak volt „nagy baj”. „Nagy volt. Ezt el kell ismerni. Ezért is kellett fontos döntéseket hozni. Tulajdonosként azt vallom, nem a sikerek idején kell a csapat körül szerepelni, nyilatkozatokat adni, hanem az olyan helyzetekben kell határozottan fellépni, amikor bajban van a klub. Az elmúlt két napban úgy érzem sikerült orvosolni ezeket a problémákat, és most már az a fontos, hogy csak előre tekintsünk, és minél jobban megoldjuk az előttünk álló feladatokat.”
Hetek óta téma volt a szurkolók között a csapat gyenge szereplése, a bajnokságot megnyerő alakulat több kulcsjátékosának eltékozlása, és az újak képességeinek megítélése. Nem is hatott meglepetésként – látva a bukdácsolást – a drukkerek követelése, miszerint Burcsa és Casoni azonnal menjen. A sportigazgató a Vasas elleni vereség után lemondott, a tulajdonos elfogadta, Casoni viszont teljesen más eset. „Nem volt nehéz döntés, mert ezt hozta az élet. A csapat által nyújtott eredménytelen teljesítmény után Győző felajánlotta a lemondását, én pedig elfogadtam. Ebben a helyzetben nem is tehettem mást. A vezetőedzővel történt tárgyalások során nem volt könnyű dolgunk, mert semmilyen rugalmasságot nem tanúsított, de ma délelőttre ezt is megoldottuk. A szurkolóknak pedig szíve joga, hogy véleményt nyilvánítsanak, ha valami nem tetszik nekik. Aki a labdarúgásban dolgozik, annak bírnia kell a kritikát – fogalmazott a vidi.hu-nak Garancsi. – Gyors, de megfontol döntést kellett hozni a poszt betöltésével kapcsolatban. Kovács Zoltánnak ugyanúgy a futballszakmai felügyelet lesz a feladata a klubnál, mint korábban Győzőnek volt. Most elsődlegesen stabilizálnia kell a csapatot, mentálisan rendbe tenni a játékosokat, hogy mindenki nyugodtan végezhesse a munkáját. Egyetértettünk abban, hogy a jelen helyzetben az a legjobb döntés, ha nem kapkodunk, és az Európa-liga playoff mérkőzésen az eddigi másodedző, Pető Tamás irányítja az együttest, és próbálja sikerre vinni a párharcot. Örülök, hogy vállalta feladatot, ami nem megoldhatatlan, és egyben nagy lehetőség számára. Kovács Zoltán kinevezésével kapcsolatban pedig még el kell mondanom, hogy köszönet illeti a BFC Siófok és a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosát, György Tamást, amiért rendkívül korrekten állt a kérdéshez, és élő szerződése ellenére elengedte Zolit, aki így mostantól már a Vidi kötelékébe tartozik.”
A szakítások után már előre néz a tulajdonos, így reményét fejezte ki, hogy sikerült tiszta viszonyokat teremteni. „Itt nem a megszólalás a lényeg, hanem az, hogy adódott egy helyzet, amiben fontos döntéseket kellett meghozni. Ha pedig meghoztam ezeket a döntéseket, sikerült elvarrnunk a szálakat, és rendeztük a klubon belüli helyzetet, akkor erről tájékoztatni kell a szurkolókat. Tulajdonosként az a feladatom, hogy megtartsam a befektetésem értékét. Az öröm mindig a szurkolóké, a döntések mögött álló küzdelem és fájdalom a tulajdonosé. Ezek a döntések nem lehetnek mindig, mindenki számára szimpatikusak. A Vidinél most meg kellett állítanom egy rossz irányba tartó folyamatot. Mostantól pedig nem a szavaké, hanem a munkáé lesz a főszerep.”
A Videoton a hétvégén az MTK-val játszik, ahol már Pető Tamás dirigálja a csapatot.
Gavalovits Sándor