A Premier Ligában már a szezon elején komoly rangadókra kerül sor, ennek megfelelően a 3. fordulóban is jön a csemege. A Liverpool az Arsene Wenger irányította Arsenalhoz látogat. Ezen kívül sok más érdekesség és kérdés merül fel a játéknapok előtt. Vajon megszerzi a bajnoki címvédő Chelsea az első idei győzelmét. A United és a City folytatja hibátlan szezonját? Ezen a hétvégén mindenre választ kapunk.
A forduló első meccse a már jól megszokott időpontban kezdődik, egyből egy jónak ígérkező összecsapással, ugyanis a Newcastle az eddig hibátlan Manchester United csapatához látogat. A “Vörös Ördögök” elég sűrű heten lesznek túl szombaton, mivel ők már szerdán pályára léptek Bajnokok Ligája selejtezőben, amit sikerrel vívtak meg a Club Brugge ellen. Az is nagyon biztató, hogy az új szerzemény Memphis Depay kirobbanó formát mutatott szerdán, a United szurkolók reményei szerint ez kitart egészen a szezon végéig. Az ellenfél idény eleji formáját nézve, meglepetésre ismét a bent maradás lehet a legnagyobb cél. A “Szarkák” még nyeretlenek idén, az előző fordulóban a Swansea mosta le őket bántóan simán a pályáról. Az se túl reménykeltő, hogy a Newcastle emberemlékezet óta nem nyert az Old Traffordon, így egyértelműen a Louis van Gaal vezette United a mérkőzés esélyese.
A délután közepén a középcsapatoké a főszerep, kivétel ez alól a Tottenham, akik a King Power stadionba látogatnak, a tavalyi év vége óta nagyon “harapós” Leicesterhez. A “Rókák” a Manchester Cityvel holtversenyben vezetik a ligát két forduló elteltével, 2-ből 2 győzelemmel. Nyilván ezt a fantasztikus formát nem tudják tartani a szezon végéig, de talán ez az évad nem a kiesés elkerüléséről fogsz szólni. A Tottenhamnél egyenlőre semmi nincs rendben. Pochettino csapata nagyon álmosan kezdte az idény, eddig mindössze 1 pontot tudtak összeszerénykedni. Ráadásul a múlt héten 2 gólos előnyt adtak le hazai pályán a Stoke City ellen. Ennél sokkal több kell a “Sarkantyúsoktól” , ha komolyan gondolják a top 4-be kerülést. nehéz megjósolni, hogy mit hozhat a mérkőzés, valamint az egyértelmű esélyest sem lehet kijelenteni.
A vásárnapi nap nyitómeccs az eddig pocsék formában futballozó, bajnoki címvédő Chelseaé. Jose Mourinho alakulata, immáron Pedroval a fedélzeten a West Bromhoz látogat. Aggasztó lehet a londoni kékeknek, hogy az egyik fő rivális Manchester City bántóan könnyedén leléptette őket a múlt héten, úgyhogy van mit javítaniuk. A vendéglátónál sem túl rózsás a helyezet, egyenlőre pont egyenlőséggel haladnak a Chelseavel. Legutóbbi itt rendezett mérkőzésüket meglepetésre a WBA nyerte, méghozzá simán 3-0-ra, ám Mourinhot ismerve hatalmas dolog lenne, ha ezt a hírek szerint nagyon felrázott Chelseat meg tudnák verni. A mérkőzés esélyesei Hazardék akik megszerezhetik idei első győzelmüket.
Az ötórási időzónában aztán egy újabb parázs meccsnek lehetünk szemtanúi. Az eddig nagyon meggyőző Manchester City a Goodison parkba látogat az Evertonhoz. A City már túl van egy komoly rangadóján, amit a fentebb már említettünk, 3-0-ra lesimázta a Chesleat, az első fordulóban pedig a WBA-t szintén 3-0-ra. Egyenlőre megállíthatatlannak tűnnek, azonban még nagyon messze a szezon vége. Az Everton nem úgy indult a szezon ahogy szerették volna, azonban a múlt héten már meggyőző játékkal simán verték a tavalyi szezon meglepetés csapatát a Southamptont. Ám 4 mérkőzés óta képtelenek nyerni a manchesteriek ellen, így hazai pálya előnye ide, hazai pálya előnye oda, nagyon nehéz dolguk lesz, ha pontot akarnak szerezni.
A hétfői napon sem maradunk csúcsfutball nélkül, mi több érkezik a forduló legnagyobb rangadója. Az Emiratesben az Arsenal a Liverpoolt fogadja. Ha valahol akkor itt kiderülhet, hogy mennyit ér a Liverpool eddigi hibátlan menetelése a szezon további esélyeik szempontjából. Brendan Rodgers csapata 2 meccsből 2 győzelemmel várja a találkozót, ahol az ellenfélnél finoman szólva sincs minden rendben, annak ellenére, hogy a múlt héten már valamelyest javították Wengerék az első fordulós csorbát. Számottevő sérülések mindkét oldalon vannak, azonban így is közel a legerősebb kezdőkkel tud kiállni a két alakulat. A tavalyi évben valósággal legyalulták a Liverpoolt ebben a stadionban, az Arsenal az első percektől kezdve elsöprő játékkal szinte esélyt nem adott a mersey-parti alakulatnak, azonban minden meccs más, ráadásul ahogy fentebb utaltunk rá, a csapatok formája a liverpooliak mellett szól. Apró aggodalomra adhat okot, hogy a Skrtelék 2011 óta nem tudtak nyerni az Emiratesben, tehát kijelenthetjük, hogy ide nem nyerni jár a Liverpool.
Szombat:
13:45 Manchester United – Newcastle United (Digi Sport 1)
16:00 Crystal Palace – Aston Villa
16:00 Leicester – Tottenham (Digi Sport 1)
16:00 Norwich – Stoke
16:00 Sunderland AFC – Swansea
16:00 West Ham United – Bournemouth
Vasárnap:
14:30 West Bromwich – Chelsea (Digi Sport 1)
17:00 Everton – Manchester City (Digi Sport 1)
17:00 Watford – Southampton
Hétfő:
21:00 Arsenal – Liverpool (Digi Sport 1)
Herczeg Zsolt