Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Negredóéknak sem jött össze a győzelem, akárcsak Reyeséknek, azaz a Sevillának, sőt, ugyanazt az eredményt produkálták.
SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISION
1. FORDULÓ
Rayo Vallecano – Valencia 0-0 (0-0)
G: –
A Valenciai lábakban még biztos ott volt a szerdai Bajnokok Ligája selejtező mérkőzés, mert kissé statikusan játszottak, de a Rayo így sem tudott föléjük kerekedni. Az első valamire való lehetőséget a 19. percben jegyezhettük fel, akkor Negredo fejelhetett ígéretes helyzetből, de pont középre, így Tono hárítani tudott. Hét perccel később Piatti lőhetett volna gólt, de lövése a kapu baloldala mellet surrant el. Az első játékrészre ennyi jutott helyzetekből, csak reménykedni lehetett, hogy a második jobb lesz.
Sajnos nem így lett. A Rayo is feliratkozott a komolyabb lehetőségek listájára Manucho révén, de a támadó csakúgy, mint Piatti elvéti a kaput, ő is mellé lőtt a találkozó 67. percében. A mérkőzés legvégére marad a meccs legkomolyabb helyzete, azonban Negredo a 91. percben elhibázza ziccerét, pedig 1 az 1-be vezethette Tonora a labdát, de a hazaiak kapusa szögletre tudta ütni a labdát. Elég elkeserítő eddig a spanyol rajt, hiszen 5 mérkőzésen mindössze két gól született, azaz három 0-0-ás mérkőzést produkáltak a csapatok, pedig pályára lépett már a Sevilla, a Valencia, és az Atlético Madrid is.
Szajevics Patrik
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.