A Giovinco-t is soraiban tudó Toronto FC kiütést mért soros ellenfelére a tengerentúli profi ligában, míg a keleti éllovas DC United jó sorozata ért véget, a Columbus pedig nagyon felkapaszkodott Némethéket legyőzve.
Toronto FC – Orlando City 5-0 (0-0)
Helyszín: BMO Field – 26.397 néző
Gólszerzők: Delgado (46′), Giovinco (57′), Morrow (71′), Altidore (83′ – büntetőből, 85′)
Kiállítva: Ramos (36′), Winter (82′)
A mérkőzés első félideje nem sok izgalmat hozott, leszámítva azt, hogy szabálytalan megmozdulásáért a vendégek játékosa, Ramos a 36. percben piros lapot kapott. A megfogyatkozott Orlando helyzete a szünet után romlott rohamosan, ugyanis a kanadai együttes a fordulást követően hamar belekezdett a gólgyártásba. Bradley nagyszerű szólóját láthatta a közönség – az amerikai a félpályától megindulva jutott el zavartalanul a vendégek tizenhatosán belülre, ahol visszagurította a labdát, amit az érkező Delgado lőtt a kapuba (1-0). Tizenegy perc telt el csupán, s jött a második hazai gól is. Ekkor Giovinco szemet gyönyörködtető szabadrúgásával lett kétgólos a Toronto előnye. Az olasz lövése még a kapufán is megpattant, és az eredményes futballista 17. gólja volt már ez a szezonban (2-0). Bradley a 71. percben is jól látta meg társát, a passz pedig Morrow-t találta meg, aki közelről nem hibázott (3-0). A 82. percben az is mélyítette a City helyzetét, hogy Winter megkapta második sárga lapját, így ő is kénytelen volt elhagyni a pályát. Ezután pedig jött Altidore duplája! Az amerikai válogatott a 83. minutumban büntetőből szerzett gólt a kiállított játékos megmozdulását követően (4-0), majd két perccel később szezonbéli 9. gólját is megszerezte, amikor Bradley szabadrúgása után a továbbtett labdát közelről fejelte a kapuba (5-0). Az Orlando tehát nagy verésbe szaladt bele, és tehetetlen volt többnyire a vendég együttes. A Toronto két vereség után tudott nyerni, míg az Orlando négy meccse nyeretlen.
DC United – San Jose Earthquakes 0-2 (0-1)
Helyszín: RFK Stadion – 20.043 néző
Gólszerzők: Wondolowski (4′), Salinas (52′)
USA fővárosában nem váratott magára sokat a találkozó első gólja. A 4. minutumban a vendég San Jose együttese került előnybe Chris Wondolowski révén. A DC játékosa ezzel már 12. alkalommal volt eredményes a szezonban (0-1). Jól jellemezte az a találkozó első félidejét, hogy a gól volt egyben az egyetlen kaput eltaláló lövés. A második félidőben már 4 kapura ment a DC próbálkozásaiból, míg a vendégekéből egy, de az első játékrész tendenciáját követve, ez is elég volt a San Josénak a gólhoz, s egyben már a győzelem megszerzéséhez is. Egy nagyszerű támadás végén az 52. percben szerzett szemfüles gólt Salinas (0-2). Hiába volt nagy a United mezőnyfölénye, a washingtoni gárda ezúttal alulmaradt. A hazai csapat három megnyert bajnokit követően kapott ki, az Earthquakes pedig zsinórban harmadik győzelmét könyvelhette el, és nagyon közel került a rájátszást érő helyekhez.
Columbus Crew – Sporting Kansas City 3-2 (1-1)
Helyszín: MAPFRE Stadion – 20.018 néző
Gólszerzők: Finlay (35′), Tchani (80′), McInerney (88′), ill. de Jong (14′), Zusi (62′)
A Sporting Kansas City nagy vereséget szenvedett a hétközi bajnokiján, ám a Columbus elleni idegenbeli MLS találkozót jól kezdte az együttes. A 14. minutumban de Jong szerzett előnyt a vendégeknek. A gólszerző közelről bombázott a léc alá (0-1). Az egalizálás még a 35. percben összejött, amikor egy óriási felső lécet találó lövés után a kavarodás közepette Finlay volt közelről eredményes (1-1). A fordulás után viszont a 62. minutumban újra előnybe került a Sporting. Ekkor Zusi lőtt nagy gólt (1-2). A hajráig tartott ki a Kansas előnye, ugyanis a 80. percben ismét egyenlő lett az állás. Tchani a szabadrúgás után lőtt közelről nagy gólt a léc alá (2-2). Sikerült dűlőre is vinni a meccset a hazaiaknak. A 88. minutumban McInerney tessékelte be közelről az üres kapuba a kipattanót, mellyel eldöntötte a találkozó végkimenetelét (3-2). Németh Krisztián csak a 90. percben lépett pályára, amikor az első gól szerzőjét, de Jongot váltotta. A Crew ezzel a győzelmével már három meccse veretlen és harmadik helyen áll keleten, ahogy a Sporting is harmadik nyugaton.
A hét eddigi mérkőzései:
Columbus Crew – New York City 2-2
Sporting Kansas City – San Jose Earthquakes 0-5
Portland Timbers – Houston Dynamo 2-2
Montreal Impact – Philadelphia Union 0-1
Chicago Fire – Colorado Rapids 0-1
Vancouver Whitecaps – FC Dallas 1-0
Real Salt Lake – Seattle Sounders 2-0
A folytatásban
aug. 23. 23:00 Los Angeles Galaxy – New York City (Eurosport 2)
A góllövőlista élmezőnye
1. Kamara (Columbus Crew) – 18 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 17 gól
3. David Villa (New York City) – 14 gól
4. Keane (Los Angeles Galaxy) – 13 gól
5 Wondolowski (San Jose Earthquakes) – 12 gól
6. Larin (Orlando City), Wondolowski (San Jose Earthquakes), Bradley Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 11 gól
7. Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo) – 10 gól
8. Kaká (Orlando City),Davies (New England Revolution), Rivero (Vancouver Whitecaps), Rolfe (DC United), Martins (Seattle Sounders) – 9 gól
Nagy Dávid