Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rudolf Gergely a nyár folyamán érkezett a címvédő Videotonhoz a csődbement Győri ETO-tól, a debütálására azonban még nem került sor.
A korábban többek között Debrecenben és Diósgyőrben megfordult támadót nagy reményekkel szerződtették Székesfehérvárra, a Legia Varsóba távozó Nikolics Nemanja helyére, de még az első csapatban nem lépett pályára, mivel betegséggel küzdött. Nos, úgy tűnik, hogy ez már a múlté, hiszen a csatár a hétvégén már pályára lépett a Videoton második csapatában, az NB III-ban, ahol kezdőként 59 perc jutott neki a Csepel elleni 3:2-re megnyert találkozón. Közel tehát a visszatéréshez a támadó, ami valószínűleg a válogatott találkozók miatti szünet után be is fog következni, mert a Vidinek égetően szüksége van egy góllövő csatárra, mivel címvédőként hat forduló után a 11. kieső helyen szerénykednek három szerzett ponttal, és csak jobb gólkülönbséggel előzik meg a szintén ugyanennyi egységgel álló sereghajtó Békéscsabát.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.