A Barca végleg megláncolná Neymart!

Az FC Barcelona pozíciójában frissen megerősített elnöke, Josep Maria Bartomeu kategorikusan tagadta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint hallgató fülekre talált náluk a Manchester United érdeklődése Neymar iránt.

neymar1_3402830b

Még az elmúlt héten robbant az átigazolási pletyka bomba, miszerint az FC Barcelona 190 millió euróért elengedi az éppen mumpsszal küzdő Neymart, a Manchester Unitedhez. A brazil Globoesporte természetesen már akkor megírta, hogy még maga a 23 esztendős támadót sem igazán érdekli a lehetőség, lévén egyelőre a katalán sztárcsapatnál szeretné lerakni a névjegyét.

Bartomeu elnök úr hétfőn pedig lenyilatkozta azt, ami végleg megállíthatja a világrekord átigazolásról szóló pletykát, lévén elárult a Barca terveit Neymarral kapcsolatban:

„Nem akarjuk eladni Neymart. Ő fiatal még, és azt akarjuk, hogy tőlünk menjen nyugdíjba. Néhány hónapon belül meg is beszéljük Neymarral a hosszabbítást. És nem csak a következ három szezonra szeretnénk itt tartani, hanem a következő öt vagy tíz évre is. Mi már egyébként sem szeretnénk költeni a nyáron, kivéve, ha egy játékosunk súlyosan megsérül.”

– mondta a katalán sportvezető.

Balogh József