Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Lassan a végéhez közelít egy régóta húzódó átigazolási ügy, az angol Manchester United háza tájáról. A csapat holland menedzsere által parkolópályára tett világbajnok kapus, angol lapértesülések szerint Törökországban folytatja pályafutását.
Nincs szerencséje az utóbbi időben Victor Valdésnek. Az FC Barcelonával 22 kupát, köztük 3 BL-serleget nyerő, Európa-, és világbajnok kapus kiesett a katalánok kegyéből, és némi hányattatás után a Manchester Unitednél kötött, ki, de néhány hónap után máris távozhat. Valamivel több mint fél éves manchesteri kirándulásának a csapat holland menedzserével, Louis van Gaallal történt összezörrenése zárta le, amikor is Valdés kijelentette, hogy nem az U-21-es csapatba jött, hanem a MU első csapatához. Miután nem akart beállni a sorba, ahogy azt a holland szakember akarta, közölte a spanyol játékossal, hogy mehet amerre lát, majd még a csapat öltözőjéből is eltávolította. Most úgy tűnik, két meccs jutott Valdésnek, de máris akadt kérője.
A török bajnokság egyre felkapottabb lett az utóbbi időben, és már nem csak a Galatasaray, Fenerbahce, Besekitas trió miatt, hanem a szép lassan beáramló óriási tőke miatt, ami már a kisebb klubokat is jobb színben tünteti fel a játékosok szemében. Most éppen a legutóbbi klub, a tizenháromszoros török bajnok Besiktas került be a hírekbe: Mario Gómez, és Ricardo Quaresma után, az ingyen igazolható Victor Valdést is szerződtetné a Senol Günes irányította fekete-fehér csapat. Bár Valdés számára igazán a három keretben lévő kapus közül csak a 31 éves csapatkapitány, Tolga Zengin lehet az ellenfele, nem lesz egyszerű kiszorítania a csapat vezetőjét a kezdőből. Mindenesetre már azzal is beljebb van a világbajnok, hogy megszabadult az őt régóta vegzáló Van Gaaltól.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.