Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tizenegy Premier League csapat részvételével folytatódtak az Angol Ligakupa küzdelmei, és az esélyesség ezúttal nem nyomta agyon az élvonalból érkezőket, alacsonyabban rangsorolt ellenfeleik ellen.
A bajnokságot ismét pocsékul kezdő Sunderland csapata játszotta a nap leggólgazdagabb mérkőzését, és egyben adta az este egyik hősét. A negyedosztályú Exeter hálás ellenfélnek bizonyult a „Macskák” otthonában. Bár Jack Rodwell és a veterán Jermain Defoe góljaival már negyedóra után kétgólos előnyben voltak a hazaiak, a harmincadik percre már egál volt az állás. Majd a félidő végén újra jött Defoe, és újfent megszerezte a vezetést csapatának, ám Tom McGeady erre is válaszolt, így igen fordulatos 45 perc után 3-3 állt az eredményjelzőn. De csak eddig tartott ki az Exeter ereje, és lelkesedése: a második félidő közepétől már gólokban is megmutatkozott a háromosztálynyi különbség, és újabb három góllal terhelték le ellenfelüket a sunderlandiek, Jermain Defoe pedig mesterhármassal hálálta meg menedzsere bizalmát, a 6-3-ra megnyert meccsen.
Ezen az estén igazán kijött a lépés a gólínségben szenvedőknek is: az Aston Villa hosszabbításos meccsen vágott ötöt a Ricardo Moniz vezette Notts Countynak, ugyanígy a ráadásban a Crystal Palace is végül néggyel terhelte meg a Shrewsburyt. A Leicesternek elég volt a 90 perc, akárcsak a Newcastle Unitednek is: mindkét csapat 4-1-re nyert, és várhatja a sorsolást, de a Bournemouth remek 4-0-s győzelme is kalaplengetést érdemel, úgy tűnik kezdenek belelendülni az újoncok támadói. A Swansea “csak” három góllal kedveskedett vendégeinek, és nagyon simán masírozott a következő körbe.
Az este érdekessége még, hogy Defoe-n kívül a Leicester City 20 éves tehetsége, Joe Dodoo, és az Aston Villa támadója, Scott Sinclair is mesterhármassal segítette csapatát. A tizenegy PL csapatból csak az újonc Watford nem tudta megugrani a lécet, idegenben a Prestontól kaptak ki, és az idei szezonban továbbra is győzelem nélkül állnak.
A keddi játéknap eredményei:
Aston Villa (I.) – Notts County (IV.) 3-3 (1-2) – hosszabbítás után: 5-3
Bury (III.) – Leicester City (I.) 1-4 (0-2)
Crystal Palace (I.) – Shrewsbury (III.) 1-1 (1-1) – hosszabbítás után: 4-1
Hartlepool (IV.) – Bournemouth (I.) 0-4 (0-3)
Luton Town (IV.) – Stoke City (I.) 1-1 (0-0) – hosszabbítás után: 1-2
Newcastle United (I.) – Northampton (IV.) 4-1 (2-1)
Preston NE (II.) – Watford (I.) 1-0 (1-0)
Rotherham (II.) – Norwich City (I.) 1-2 (0-1)
Sunderland (I.) – Exeter (IV.) 6-3 (3-3)
Swansea City (I.) – York (IV.) 3-0 (1-0)
WBA (I.) – Port Vale (III.) 0-0 – büntetőkkel: 5-3
Birmingham (II.) – Gillingham (III.) 2-0 (1-0)
Burton (III.) – Middlesbrough (II.) 1-1 (1-0) – hosszabbítás után: 1-2
Doncaster (III.) – Ipswich Town (II.) 1-0 (1-0) – hosszabbítás után: 1-4
Fulham (II.) – Sheffield United (III.) 3-0 (0-0)
Hull City (II.) – Rochdale (III.) 1-0 (1-0)
MK Dons (II.) – Cardiff City (II.) 1-1 (0-0) – hosszabbítás után: 2-1
Peterborough (III.) – Charlton Athletic (II.) 1-4 (0-1)
Portsmouth (IV.) – Reading (II.) 1-2 (1-0)
QPR (II.) – Carlisle (IV.) 1-2 (1-1)
Sheffield Wed. (II.) – Oxford Utd. (IV.) 1-0 (0-0)
Walsall (III.) – Brighton (II.) 2-1 (0-1)
Wolverhampton W. (II.) – Barnet (IV.) 2-1 (1-0)
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.