Európa Liga: Csodában bízva – előzetes

Reálisan nézve a Videoton utolsó magyarként búcsúzik a nemzetközi porondtól, bár Székesfehérváron bíznak a továbbjutásban.

Nem hagyhatja a Videoton, hogy ismét föléjük nőjön a lengyel bajnok.

Nem hagyhatja a Videoton, hogy ismét föléjük nőjön a lengyel bajnok.

Jelentős hátránynak tűnik a poznani 0-3 a Videoton szempontjából ismerve a klub jelenlegi helyzetét. Valódi csoda kellene, hogy ne a Lovrencsics Gergő, Holman Dávid, Kádár Tamás trió csapata jusson a főtáblára. Ezzel együtt a lengyelek óvatosan fogalmaztak a lengyelek. Maciej Skorza szerint közel sincs lefutva a párharc. Bár ezt a nyilatkozatot tekinthetjük afféle udvarias gesztusnak is. „Kicsit már aggaszt is, hogy állandóan azt hallom, hogy ez a párharc már eldőlt, mert szerintem ez nincs így. Tény, hogy kényelmes előnyünk van, de nem védekezni jövünk, nyerni szeretnénk csütörtök este is.” – fejezte ki aggodalmát a lengyel tréner a visszavágó előtt. Csatlakozott edzőjéhez Darius Dudka is. A labdarúgó szerint továbbra sem szabad lebecsülni a magyar bajnokot, de tény, kényelmes előnyből várhatja a csütörtök esti összecsapást a csapat. „Nem tagadom, a fejünkben van, hogy jelentős az előnyünk, de hiba lenne elkényelmeskedni a meccset. A meccs elejétől kezdve koncentrálunk és hajtunk majd az újabb győzelemért.”

Természetesen a magyar fél is a párharcban rejlő – kevés – lehetőséget emelte ki. Pető Tamás szerint koncentrált futballal meg lehet lepni a lengyeleket. „Lehet, hogy a Lech Poznan számára megnyugtató előnnyel jött a visszavágóra, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy nagyon nehéz estét okozunk majd nekik a Sóstói Stadionban. Nincs még lefutva a továbbjutás, ennek a szellemében lépünk majd pályára csütörtök este – fogalmazott az ideiglenes szakvezető. – Tudjuk jól, hogy gólra, gólokra van szükségünk – Az eddigi meccseken is jöttek a helyzetek, de az utolsó mozdulatok nem nagyon sikerültek. Az edzéseken ezért külön hangsúlyt fektetünk a befejezések gyakorlásokra, szeretném, ha ez látszódna majd a meccsen is.” Juhász Roland más meccsre számít, mint a múlt csütörtöki, és bízik benne, hogy már az elején sikerül betalálni, mert onnantól felszabadultabban játszhat a csapat. „Teljesen más mérkőzésre készülünk, mint amilyen a múlt heti volt. A lehetőségeink kint is megvoltak, ezúttal viszont a meccs elején ki kell használnunk legalább egyet, onnantól kezdve nyitott lehet a mérkőzés, sőt a továbbjutás kérdése is – mutatott rá a siker titkára a rutinos bekk, aki beszélt sérüléséről is. – A térdem jól van, ha a szakmai stáb számít rám, ott leszek a pályán holnap is. Sokat teszünk azért, hogy kijöjjünk a jelenlegi helyzetünkből, igyekszünk megragadni a legapróbb pozitívumokat is. Bízom benne, hogy a sok beletett munkának holnap már látszódik majd az eredménye is.”

Hogy aztán a lengyeleknél Lovrencsics mellett Kádár Tamás és Holman Dávid lehetőséget kap-e, még képlékeny, utóbbi ráadásul a hét elején nem is edzett, mentálisan sem biztos, hogy ki tudja zárni a külvilágot. A Ferencváros volt középpályása a hét elején nagymamája temetésén vett részt, így a gyász viszonylag friss, de a középpályás mindenképpen szeretne pályára lépni. „Már hétfőn hazautaztam, szomorú okból, mivel meghalt a nagymamám és temetésén vettem részt. Rendkívül elkeseredett vagyok, olyan volt ő nekem, mint a második édesanyám, nagyon fáj az elvesztése. Az edzőnk és a klub természetesen elengedett korábban, így részt vehettem a szertartáson és a családommal lehetek legalább pár napig. (…) De profi vagyok, ha az edzőnk is úgy dönt, pályára lépek a Videoton ellen, legalábbis nagyon szeretnék – beszélt a lengyel sajtónak Holman a családi tragédiáról, majd szót ejtett a csapatba kerülsé nehézségeiről is. – Nagyon komoly a versenyhelyzet a csapatba kerülésért, ott van a finn Kasper Hämäläinen, aki egy nagyszerű futballista, Darius Formell is kiváló, Darko Jevtic nagy tehetség. És mindeannyian ugyanarra a posztra pályázunk. Várok a lehetőségre, hiszek benne, hogy el is fog jönni. Mi mást tehetnék? Keményen edzek, hogy bizonyítsak az edzőnknek.” Emellett szóba került a Videoton elleni párharc is. A magyar futballista bízik benne, hogy sikerrel veszik az akadályt, habár a biztos előny tudatában is nehéz lesz a találkozó. „Az első meccs eredménye azt bizonyítja, hogy jobb csapatunk van, de a Videotonnak is vannak remek játékosai, erről sem szabad megfeledkezni. Kemény meccs lesz, biztos, hogy a 0-3 ellenére sem fogják feladni a küzdelmet. Sokszor játszottam a Ferencvárossal, az MTK-val, illetve az U21-es válogatottal is Székesfehérváron, jól ismerem a stadiont. Szeretek ott futballozni.”

További vélemények:
Kovács István: „Mindkét gárda hasonló cipőben járt, nem sikerült úgy a szezon eleje, ahogy szerette volna, ezért mindkét csapat számára nagyon fontos volt a mérkőzés. Az első tíz-tizenöt percben jól kezdtünk, stabilan védekeztünk, és abból megpróbáltunk kontrázni. Ezek ültek is, volt egy elég nagy helyzetünk, talán Alhassane-nak [Soumah], amit nem sikerült jól eltalálnia. Utána volt két-három olyan kontránk, amivel meg tudtuk volna szerezni a vezetést, és akkor biztos, hogy könnyebb dolgunk lett volna. Aztán a Lech Poznan megmutatta, hogy nagyon jó csapat, egy labdaszerzés után szépen végigvitte az akciót, és megszerezte a vezetést, utána pedig elég magabiztosan játszottak, és megérdemelten nyertek három–nullára. Innen is gratulálunk nekik. A visszavágón a becsületünkért kell most már küzdeni, otthon nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de szeretnénk szépen búcsúzni a sorozattól.”

A Vidivel kapcsolatos hír, hogy három játékos – Marko Pajac, Álvaro Brachi és Kleinheisler László – is távozhat a bajnokcsapattól. Ráadásul Kleinheislert szóba hozták az Újpesttel Asmir Suljic esetleges transzferének keretében, mára kiderült, Lengyelországból konkrét ajánlat érkezett a középpályásért. Hírek szerint a tavasszal végig őt megfigyelő Słask Wrocław jelentkezett be.

Videoton – Lech Poznan – El-play off visszavágó
Sóstói stadion, 19.00, tv.: M4, vezeti: Stefan Johannesson (Fredrik Nilsson, StefanHallberg – Mohamed Al-Hakin – svédek)
Az első meccsen: 0-3

Gavalovits Sándor