Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Elkápráztattak a csapatok, bár a négy együttes közül a Liverpool nem így gondolta a színessé tett meccset hazai környezetben.
A középmezőnyhöz tartozó csapatok csatáján gyors gólváltás után született négygólos döntetlen. A nyolcadik percben M’Vila szerezte meg a vezetést, majd három minutummal később Sinclair egalizált tizenegyesből. A folytatásban sem adták alább a felek, mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, és a szünet előtt nem sokkal megérkezett a Villa fordító gólja szintén Sinclair révén. Fordulás után aztán gyorsan egalizáltak a vendégek, hála a csereként pályára lépő Ola Toivonennek, aki korábbi PSV-s csapattársának, Jermaine Lens-nak adott gólpasszt. A hátralévő időben tovább gyűrték egymást a csapatok, minden eredmény nélkül, így meg kellett elégedniük az egy-egy ponttal a csapatoknak. Ez az egy pont leginkább a „Fekete Macskáknak”, azaz a Sunderlandnek jött rosszul, lévén továbbra is sereghajtóként zárják az angol élvonal mezőnyét.
Aston Villa – Sunderland 2-2 (2-1)
Villa Park, 35.399 néző, vezette: Robert Madley
Aston Villa: Guzan – Hutton, Richards, Clark, Amavi – Westwood, Sanchez – Bacuna (Gil, 69.), Gueye, Sinclair – Gestede
Sunderland: Pantilimon – Jones, Kaboul, O’Shea, van Aanholt – Rodwell, Cattermole (Toivonen, a szünetben), M’Vila, Lens (S. Larsson, 77.) – Graham (Fletcher, a szünetben), Defoe
g.: Sinclair (11., 41., az első 11-esből) ill.: M’Vila (8.), Lens (52.)
s.: Clark (37.), Gil (80.) ill.: Pantilimon (90.)
Nem járt jobban az előzetesen esélyesebbnek tartott Liverpool sem, amely hazai környezetben szenvedett bántóan sima vereséget. Az sem vigasztalhatja a vörösöket, hogy a West Ham korábban az Arsenalt is megtréfálta. Ráadásul alig kezdődött el a találkozó, amikor már rezgett a hazai háló. Cresswell kapott remek labdát, és a tehetetlen Mignolet mellett helyezett a kapuba. Aztán egy lapáttal rátéve az első félóra végére megduplázta előnyét a WHU, hogy aztán kiderüljön, a Poolra is igaz a „szegény embert még az ág is húzza” tézis, lévén a második félidő elején Coutinho teljesen feleslegesen begyűjtötte a második sárgáját, amivel ki is zárta magát a játékból. Sovány vigasz, hogy a hajrához közeledve a második „kalapácsos” gólt szerző Noble is kiállni kényszerült, de ez nem, hogy megtörte volna a vendégeket, hanem rá is erősített, merthogy a piros lap után maradt támadásban a londoni alakulat, amely a ráadás perceiben végleg padlóra küldte a Mersey-partiakat, akiknél Bogdán Ádám csak a kispadon foglalt helyet.
Liverpool – West Ham 0-3 (0-2)
Anfield, 43.680 néző, vezette: Kevin Friend
Liverpool: Mignolet – Clyne, Skrtel, Lovren, Gomez (Ibe, 78.) – Can (Moreno, a szünetben), Lucas Leiva, Milner – Firmino (Ings, 61.), Coutinho – Benteke
West Ham: Randolph – Tomkins, Reid, Ogbonna, Cresswell – Kouyate, Obiang, Noble – Lanzini (Oxford, 82.), Sakho, Payet (Jarvis, 88.)
g.: Cresswell (3.), Noble (29.), Sakho (90+2.)
s.: Coutinho (45+4.), Lucas Leiva (70.), Ings (86.), Clyne (90+1.) ill.: Noble (38.), Lanzini (81.)
kiállítva: Coutinho (52.) ill.: Noble (78.)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.