Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megszakadt a Videoton rossz sorozata, miután a 91.percben szerzett Felipe Oliveira góllal legyőzte a Debrecent.
A forduló egy rangadóval zárult. Természetesen nem a két csapat jelenleg elfoglalt bajnoki helyezése alapján titulálták rangadónak, hanem a múlt alapján, hiszen az elmúlt két szezon bajnoka csapott össze Székesfehérváron. Sajnos újfent bebizonyosodott, hogy az a szereplés a múlté, hiszen a két csapat roppant gyenge mérkőzést produkált. Az első félidőt egy harmatos Castillion lövés vezette fel, majd Gyurcsó fejelt nagy helyzetben öt méterről, de Radosevic ki tudta ütni a labdát. Innentől csak csordogált a találkozó, Castillion próbálkozott újra, de Danilovic résen volt. Majd a sormintát megtartva egy Gyurcsó helyzet következett, azonban ígéretes helyről elvégzett szabadrúgása csemege volt a vendégek kapusának. A félidő végén még Szécsi tesztelte Danilovicot, de gondot ez sem okozott neki, így szünetre maradt a gólnélküli állás.
Szünet után se változott sokáig a játék képe, a csapatok átütő erő nélkül próbálkoztak. A legnagyobb tapsot a csereként beálló friss igazolás, Asmir Suljic kapta, ám egy-két ügyes cselen kívül érdemben ő sem tudott hozzátenni a mérkőzéshez. Gyurcsó próbálkozhatott újra szabadrúgásból, ám az oldalhálóban kötött ki a labda, majd a másik oldalon a fiatal Bereczki maradt le centikkel Szécsi beadásáról. Mikor már mindenki kezdte elkönyvelni a döntetlent, akkor érkezett Oliveira, aki egy rossz helyre kifejelt labdán állított egyet, majd lövésre szánta el magát. A labda Bódin irányt változtatva a jobb felső sarokban kötött ki (1:0). Ezzel a fontos találattal a Videoton három ponthoz jutott, és két pontra megközelítette a most legyőzött Lokit.
Videoton – Debrecen 1:0 (0:0)
Helyszín: Székesfehérvár
Vezette: Vad II
Videoton: Danilovic – Heffler, Vinicius, Lang, Szolnoki – Simon, Pátkai (Suljic 65.) – Gyurcsó (Pölöskei 90+4.), Kovács, Oliveira – Feczesin (Ivanovski 83.)
Debrecen: Radosevic – Jovanovic, Brkovic, Mészáros, Korhut – Szécsi, Varga, Bódi – Balogh (Bereczki 61.), Castillion, Sidibe
Gólszerzők: Oliveira (90+1.) ill. –
Sárga lap: Oliveira (43.), Heffler (45+1.), Kovács (88.), Danilovic (90+2.) ill. Varga (71.), Bódi (85.)
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.