Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár nem igazolt túl sok új játékost az Internazionale a nyári szünetben, az a pár új név komoly igazolást jelent a milánói klub számára. A kék-feketék az elsőfordulós, Atalanta elleni siker után újabb győzelemre készültek.
Serie A – 2. forduló
Carpi – Internazionale
Bezzeg szegény Carpi számára nehezen indul be a bajnoki idény. Az abszolút újonc kiscsapattal múltkor felmosta a padlót a Sampdoria, amely most sem számíthatott túl sok jóra, lévén az Inter látogatott hozzá.
Bár hozzá kell tennünk, hogy az Internazionale a 2015-ös évben nem számít túl acélosnak, lévén tegnap estig mindössze öt bajnokit tudott megnyerni idegenben. Azonban a kevés, ám de minőségi új igazolások, és a régi sikeredző, Roberto Mancini visszatérése a jelek szerint régi szeleket hozott vissza Lombardiába.
Ugyan a Carpi játéka szemmel láthatóan még nem Serie A-kompatibilis, azért látszólag van még reménye a liga új pofozógépének, lévén a szerény labdabirtoklás ellenére is veszélyesek tudtak lenni Samir Handanovic kapujára.
Sőt, a hajráig élt a remény, hogy a találkozó 1-1-es döntetlennel ér véget, ám a hajrában Stevan Jovetic (kölcsönben a Manchester Citytől) büntetőből duplázni tudott, ami ráadásul győzelmet ért az Internek.
Végeredmény: 1-2
Gólszerzők: Di Gaudio (81. perc), illertve Jovetic (31., 89.-büntetőből)
Atalanta – Frosinone
Nem igazán indul szépen az újon Frosinone idénye. A sárga-kék kiscsapat előbb kizúgott a kupából, majd tegnap este már a második bajnokiját vesztette el, most éppen az Atalanta ellen. A bergamoiak döntőfölényben játszottak, és akár többel is nyerhettek volna, ha a találkozó elején 0-0-nál Pinilla nem ront tizenegyest.
Az Atalanta győzelme szép javítás volt, a nyitányon elszenvedett Inter-tortúra miatt.
Végeredmény: 2-0
Gólszerzők: Stendardo (21. perc), Gomez (69.)
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.