A “H” csoportban megrendezték a mai nap másik két mérkőzését is a horvátok kínos döntetlenje után, ám ezek a meccsek minőségibb játékot és több gólt is hoztak.
Olaszország – Málta 1-0 (0-0)
Helyszín;Vezette: Stadio Artemio Franchi, Kruzliak (SVK)
Gólszerzők: Pellé (69.) ill. –
Sárga: Candreva (88.) ill. Fenech (35.)
Kiállítás: – ill. –
Olaszország: Buffon – Pasqual, Chiellini, Bonucci, Darmian – Bertolacci (Parolo 55.), Pirlo, Verratti (Soriano 77.) – Eder, Pelle, Gabbiadini (Candreva 64.). Kapitány: Conte
Málta: Hogg – Failla, Agius, Z. Muscat, Borg, A. Muscat – Briffa (Sciberras 91.), Fenech, R. Muscat – Schembri (Kristensen 73.), Effiong (Misud 93.). Kapitány: Ghedin
Ahogy a csoport első meccsén (Azerbajdzsán-Horvátország) úgy itt sem lehetett azzal vádolni az erősebbnek tartott csapatot, hogy túlpörögné a mérkőzést. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a hazaiak olaszos eleganciával vergődték át az első félidőt. Túlzás nélkül “olaszosra” sikerült az első negyvenöt perc, ahol leginkább Chiellini és Bonucci álltak a játék középpontjában – rajtuk keresztül járt a labda a jobb szélről a bal szél irányába – és fordítva. A középpályán nagyon keveset volt a labda, a támadók közül pedig egyértelműen Pellé volt a legjobb, aki látványos mozdulatokkal tudta testtel átvenni és továbbítani a labdákat. Helyzetek nem igazán alakultak ki, de ha volt is történés, Hogg kapus magabiztosan uralta a helyzetet. Málta egyébként legalább olyan veszélyes volt, mint a most fehérben játszó Azurrik – Effiong kihasználva gyorsaságát és testi erejét meg tudta zavarni a könnyelmű olasz védőket, de többet már nem tudott felmutatni.
A fordulás után egyértelműen más felfogásban jöttek ki az olaszok, a lényegi dolgokban viszont nem akart jönni az a várva-várt fordulat. Kicsit nagyobb intenzitással járatták a labdát, erőszakosabbak is voltak, de a csatárokat csak nem tudták helyzetbe hozni. Főleg utóbbiban vastagon benne voltak a vendég védők is, akik egész mérkőzés alatt kulturáltan, szervezetten tömörültek a kapu előtt és szűrték az olasz akciókat. Az 50. perc után az első komoly lehetőséget is fel lehetett jegyezni: Andrea Pirlo vezetésével játszottak be egy szabadrúgás-variációt az olaszok, a lövés a végén azonban elakadt. Innentől kicsit több, mint negyed órányi ádáz küzdelem vette kezdetét a gólképtelenség ellen a fehérben játszó csapat részéről, amely azonban váratlanul sikerrel zárult. A 69. percben a Southampton játékosa, Graziano Pellé szerezte meg csapatának a vezető gólt, amely sok tehertől szabadította meg a vállakat. Az olaszok onnantól tehát már nem életre-halálra támadtak, de becsületükre legyen mondva: mentek azért a mindent eldöntő második gólért. Málta mindent megtett az egyenlítés érdekében,a mi kimerült a labda középpályán való járatásában. Effiong egyszer majdnem helyzetbe tudott kerülni, de a bíró sípszava hamar megálljt parancsolt a színes bőrű támadónak. A hátralévő idő “olaszos” módon csak úgy eltelt eseménytelenül, ami nyilván a hazaiaknak volt jó – ők a tőlük megszokott módon nyertek 1-0-ra egy szervezett, de nem túl acélos ellenféllel szemben.
http://www.dailymotion.com/video/x34h5yo_1-0-goal-uefa-euro-champ-qualifiers-group-h-03-09-2015-italy-1-0-malta_sport#tab_embed
Norvégia vagy Bulgária? Ez volt a kérdés a találkozó előtt, ami nem csak egy adódó kérdés volt a meccs apropójából, hanem a továbbjutásért folytatott harc miatt is lényeges kérdésre mutatott rá. Norvégia két ponttal Bulgária előtt tartózkodott a csoportban, ám mindkét fél lemaradása jelentős volt a két nagy – Olaszország és Horvátország mögött. Óriási lehetőség előtt állt tehát Bulgária, ugyanis otthon fogadhatták a rivális norvégokat – minden adott volt ahhoz, hogy megelőzzék őket és átvegyék a harmadik helyet. Ezzel szemben minden épp ellenkezőleg alakult. A Norvégok még ha nem is sokkal, de többet birtokolták a labdát, helyzetek terén pedig kimondottan jobban álltak, mint a hazaiak. A vendégek nyomása aztán az 57. percben már gólban is megmutatkozott: Forren egy ötletesen elvégzett szabadrúgás után volt eredményes. Ez a gól végül el is döntött mindent. Bulgária nem tudott válaszolni, vagyis vereségével több pontos hátrányra tett szert északi riválisával szemben. A bolgárok az olaszok ellen javíthatnak majd, Norvégia pedig Horvátország ellen játszik majd legközelebb.
Bulgária – Norvégia 0-1 (0-0)
G.: – ill. Forren (57.)
Baranyai Balázs