Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Békéscsaba újabb rutinos hátvéddel erősítette meg a keretét Vaskó Tamás után.
Vadász Viktor legutóbb Újpesten játszott, ám a fővárosi lila-fehérek az átigazolási szezon utolsó napján szerződést bontottak vele, így vált szabadon igazolhatóvá. A védelem közepén és jobb oldalán egyaránt bevethető Vadász Diósgyőrben vált ismert játékossá, innen szerződött 2014 nyarán Újpestre. Itt azonban nem tudott stabil kezdővé válni, igaz ebben sokszor sérülések is hátráltatták. Az újpestiek így közös megegyezéssel felbontották a szerződést a játékossal, aki már meg is egyezett a csabaiakkal. Pár nappal ezelőtt Vaskó Tamás érkezését jelentették be, most pedig Vadász is aláírt a viharsarkiakhoz. Rá is fér az erősítés a védelemre az NB I sereghajtójánál, hiszen az eddigi hét fordulóban 17 alkalommal kapituláltak.
Hir még Békéscsabáról, hogy a klub tárgyalásban áll a Debrecen hálóőrével, Verpecz Istvánnal is, akivel szintén közel a megegyezés.
Munkácsi Ádám
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.