U21: Ezt megkapták! Magabiztos, hat gólos kezdés a válogatottól!

Megkezdte az Európa-bajnoki selejtezőket a magyar U21-es válogatott, amely ma délután Lichtenstein csapatával csapott össze és nyert fölényesen idegenben.

csapat-e1441293140649

Kép: www.mlsz.hu

Zuhogó eső fogadta a magyar csapatot Lichtensteinben, de szerencsére ez nem zavarta meg a fiúkat, akik könyörtelenül elbántak ellenfelükkel. Lichtenstein ugyan már két meccsen túl van ebben a kiírásban, de se pontja, se gólja nem volt eddig – érezhető volt hogy a mieink a mérkőzés esélyesei. Már a második percben meg lehetett volna a vezetés, de hatalmas helyzetben Mervó hibázott – nem csak a kapus, hanem a kapu fölött is átemelte a labdát. Talán ha rendszeres játéklehetőséghez jutna, akkor ez is bement volna. A követező említésre méltó esemény a 29. percben történt, amikor Márkvárt lőtt hatalmas gólt 24 méterről – átjátszva ezzel a hazaiak szervezett védekezését. Tíz perccel később Prosser Dániel magánszáma eredményezett találatot: több védőt is becsapott, majd az ötös sarkáról gurított a hosszúba. A félidőben megjött a kegyelemdöfés is: Vida remek beadásából Forgács volt fejjel eredményes.

A félidei 3-0 már sokat sugallt a folytatásról is, amely hasonlóan zajlott, mint az eddigiek. Az 59. percben Kleinheisler lövését először még hárította a kapus, majd a kipattanóra ugyancsak ő érkezett és vágta azt a léc alá. A 68. percben aztán a csereként beállt Balogh Norbert is megvillant: szép cseleket mutatott be a tizenhatoson belül, majd az alapvonalról Prosser elé passzolt, aki meglőtte második gólját is. Az utolsó gól a meccs utolsó percében esett: a csereként beállt Sallai állította be a 6-0-ás végeredményt. A Lichtensteiniek egy 2-0-ás és egy 4-0-ás győzelem mellé begyűjtöttek egy 6-0-ásat is, a mieink pedig átmenetileg a harmadik helyre jöttek föl a másik meccsen döntetlenező (de más másodszor játszó) Izrael és Albánia mögé. Fontos még kiemelni, hogy a duplázó Prosser ezzel átmenetileg a góllövőlista élére került – holtversenyben négy másik játékossal.

Bizonyos értelemben véve a házi feladatunkat kellett teljesíteni ezen a meccsen, hiszen mindenki győzelmet várt el tőlünk, ezzel együtt az első húsz perc bebizonyította, hogy ha a helyzeteket nem megfelelően használjuk ki, akkor a szervezetten védekező Liechtenstein ellen sincs könnyű dolga a csapatnak. Az első gól nagyon fontos volt, ezt követően már felszabadultan, nagyobb önbizalommal futballoztunk, és ez meg is hozta végül a fölényes sikert. A játékosok megfelelő mentalitásban teljesítettek, hozták azt a játékstílust, ami célravezető egy tíz emberrel védekező ellenféllel szemben” – idézi a német Robert Kilin szavait az mlsz.hu.

A magyar U21-es válogatott október 9-én Portugália ellen játszik idegenben.

Baranyai Balázs