Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két dél-amerikai barátságos mérkőzéssel folytatódott a szombat. Míg az európai kontinensen tétmeccsek tucatjait játsszák, addig a Copa América után már egyelőre még csak tét nélküli találkozókat rendeznek.
Costa Rica – Brazília 0-1 (0-1)
G: – ill.: Hulk (10.)
Legutóbbi találkozásuk alkalmával a Costa Rica-i válogatott 3-1-re legyőzte a brazilokat, de annak már négy éve. Most a második kapitányi éráját töltő Dunga vezetésével a Selecao esélyt sem adott ellenfelének. Az orosz Zenit támadója, Hulk, már a 10. percben bevette a kaput, ami mint később kiderült győztes találat is volt egyben. De nem csak erről maradt emlékezetes a meccs: míg a brazil válogatott tagjai 15 alkalommal próbálkoztak, és ebből 9 el is találta a kaput, addig ez az arány Costa Ricánál 0/0 volt. Mindezt 90 perc alatt.
Chile – Paraguay 3-2 (1-0)
G: F. Gutierrez (8., 64.), Alexis Sánchez (82.) ill. Fabbro (51.), Benítez (53.)
A Copa América győzelem mámorából ébredező chilei válogatott hazai pályán fogadta a paraguayi nemzeti tizenegyet, és a két csapat ezúttal is kitett magáért. Az első félidőben komoly fölényben futballozó hazaiak szereztek vezetést, amit sikerült is az első félidő végéig megőrizniük. Ám a második játékrészben enyhén szólva is bealudtak Alexis Sánchezék: a paraguayi henger két gyors góllal megfordította az állást, és ezzel igencsak meglepte ellenfelét. A mérkőzés kiegyenlítődött, és az első félidőben látott chilei fölény csökkent, de még mindig a hazaiak irányítottak, aminek aztán végül meglett az eredménye: Gutierrez megduplázta saját és csapata gólját, majd jött Alexis Sánchez, és az Arsenal támadója beállította a 3-2-es végeredményt.
Demmel László
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.