Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Amióta a nyáron elhagyta a Juventus csapatát, nem nagyon találja helyét Andrea Pirlo, az MLS-ben szereplő New York City csapatánál. A veterán klasszis másodvirágzása (az első még a Milannál volt) a jelek szerint véget ért.
Ám a bántó kritikák ellenére Pirlo korábbi Juvés csapattársa, Gianluigi Buffon szerint kár lenne leírni 35 esztendős válogatottbeli kollégáját. Bár elég jelzés értékű volt, hogy a Málta elleni sovány 1-0-s győzelem után Antonio Conte kidobta a favágó külsejű karmestert a kezdőcsapatból. Igaz, nem csak ő, hanem Bertolatti, Gabbiadini és Eder is így járt.
Ennek ellenére a bolgárok elleni Európa bajnoki-selejtező is nyögvenyelősre sikerült az „Azzurrik” számára, de itt is kiizzadtak egy egygólos győzelmet az inkább balszerencsés, mintsem gyenge ellenfél ellen.
Az olaszok tehát túl vannak a válogatott napokon, és komoly tanulságokat szűrhetnek le a kiöregedőben lévő csapatukról, mikor azok már fél lábbal már Franciaországban vannak.
A kapus Buffon így nyilatkozott az esti győzelmet követően:
„Általános a vita, ami vonatkozik rám is. Minden játékos tudja, hogy mikor jön el az ideje, hogy befejezze. Véleményem szerint Andrea ideje még nem járt le, hogy szögre akassza a stoplist. Amikor csak a labda birtoklása számít, az kényelmessé tud tenni bennünket. Ez a meccs fontos volt, mert nyerni tudunk, még ha csak egy góllal is. Bulgária ellen nagyobb meggyőződéssel játszottunk, de kevesebb szenvedéllyel. A győzelem a védelmünknek köszönhető. A korunk miatt fontos számunkra a részvétel is, hogy bebizonyíthassuk, hogy megérdemeljük a válogatott behívót.” – összegezte a helyzetet, „Gigi”.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.