Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az MLS elmúlt játékhetének zárómeccsén az FC Dallas idegenben aratott győzelmét követően nagyon kiélezetté vált a Nyugati Főcsoport élmezőnye.
Colombus Crew – FC Dallas 0-3 (0-1)
Helyszín: MAPFRE Stadion – 20.217 néző
Gólszerzők: Harris (27′), Barrios (69′), Texeira (71′)
A Colombus Crew kezdhette volna biztatóbban saját szemszögéből a meccset, hiszen az FC Dallas elleni mérkőzés 25. percében közel állt a hazai együttes ahhoz, hogy előnyt szerezzenek, legalább is nagy lehetőség nyílt erre. Azonban a hazai csapat javára megítélt tizenegyest Higuain nem tudta értékesíteni. Ám ez hamar meg is bosszulta magát, és a 27. minutumban már Harris fejes góljával megszerezte a vezetést a texasi klub (0-1). A fordulásig már nem született találat, és csupán azt az egy kaput eltaláló lövést jegyezhettük fel, amiből a gól is született.
A második játékrészben az elsőben látott kiegyenlített labdabirtoklással ellentétben döbbenetes statisztikai mutató jött össze, ugyanis a hazaiaknál 86%-ban(!) volt a játékszer. Ami még döbbenetesebb, hogy a maradék 14 százalék elég volt a vendégeknek ahhoz, hogy még két gólt szerezve sima győzelmet arassanak. Igaz, két gyors egymást követő gól esett, ugyanis a 69. percben a vaktában előrevágott labdát nagy sprintet követően Barrios lőtt a kapus lábai között a kapuba (0-2), majd két perccel ezután Texeira tette fel a pontot az i-re egy nagy védelmi kavarodás utáni labdaszerzés és akció lezárásával (0-3). A Crew ezzel zsinórban négy veretlen meccs után kapott ki, a Dallas pedig győzelmével szorossá tette a Nyugati Főcsoport élmezőnyét, ám a Colombus is az élbolyban található keleten.
Az elmúlt játékhét eredményei
New England Revolution – Orlando City 3-0
Montreal Impact – Chicago Fire 4-3
Seattle Sounders – Toronto FC 2-1
San Jose Earthquakes – Philadelphia Union 1-2
A következő játékhét programja
szept. 10., 04:00 Vancouver Whitecaps – Colorado Rapids
szept. 10., 04:30 Portland Timbers – Sporting Kansas
szept. 12., 01:00 New York Red Bulls – Chicago Fire (Eurosport 2)
szept. 13., 01:00 Philadelphia – Columbus Crew
szept. 13., 03:00 Colorado Rapids – D.C. United
szept. 13., 02:30 FC Dallas – New York City
szept. 13., 02:30 Houston Dynamo – Real Salt Lake
szept. 13., 04:30 San Jose Earthquakes – Seattle Sounders
szept. 13., 04:30 L. A. Galaxy – Montreal Impact
szept. 13., 23:00 Toronto FC – New England (Eurosport 2)
szept. 14., 01:00 Orlando City – Sporting Kansas City
A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew) – 18 gól
2. Giovinco (Toronto FC) – 17 gól
3. David Villa (New York City), Keane (Los Angeles Galaxy) – 15 gól
5. Wondolowski (San Jose Earthquakes), Bradley Wright-Phillips (New York Red Bulls) – 13 gól
7. Larin (Orlando City), Martins (Seattle Sounders) – 11 gól
8. Adi (Portland Timbers), Bruin (Houston Dynamo), Altidore (Toronto FC) – 10 gól
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.