Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rafa Benitez érkezése felforgatta a spanyol főváros fehérebbik csapatát – a felemás rajt és Critiano Ronaldo gyengélkedése sok kritikával járt a szakemberek és szurkolók körében, most azonban megszólalt egy olyan személy is, aki valóban képben van a keretet és a képességeket illetően.
A szóban forgó személy nem más, mint a Real tavalyi edzője, Carlo Ancelotti. A Marca szólaltatta meg az olasz szakembert, akit nagyon szerettek játékosai – különösen Cristiano Ronaldóval volt kitűnő viszonyban, aki egy fényképet is közzé tett az interneten: a képen Ronaldo és Ancelotti vannak az öltözőben, mellette pedig a felirat: “Kitűnő edző és remek ember. Remélem a következő szezonban is együtt dolgozhatunk.” Ez gyakorlatilag egyfajta lázadásnak is tekinthető a portugál részéről, aki nem szerette volna, hogy Ancelotti távozzon a csapattól. Az olasz egyébként nem aggódik Ronaldo miatt, szerinte hamarosan formába lendül majd a többszörös aranylabdás.
“Nem kételkedem Ronaldóban, még akkor sem, ha a szezon első két meccsén nem tudott betalálni. Remekül ismerem őt és ha fogadnom kéne, egyértelműen arra tennék, hogy ő végez majd a La Liga góllövőlistájának az élén. 61 gólt jegyzett a kezeim alatt tavaly – csodálatos volt. Csak a futballtörténelem legnagyobbjai képesek ilyen statisztikákat felmutatni. Spanyolország nagyon szerencsés, hogy Messi és ő is náluk focizik.” – mondta Ancelotti, majd szót ejtett Benitez munkájáról is.
“Pontosan tudom, hogy milyen a Real Madrid menedzserének lenni és a legnagyobb tisztelettel vagyok Rafa Benitez iránt, csak a legjobbakat kívánva neki. Nincs elég bizonyíték ahoz, hogy bíráskodjunk bármi felett a csapat eddigi produkciója kapcsán. Azt viszont hozzá tudom tenni, hogy kiváló játékosai vannak – tudom, mivel volt szerencsém edzeni őket és tudom, mire képesek. Cristiano Ronaldo és Sergio Ramos az alapjai ennek a gárdának és csakis a legjobbakat kívánom nekik erre a szezonra.” – zárta az olasz edző.
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.