Sorozatban harmadik otthoni meccsét nyerte meg az újonc Győr, amely a szintén nyáron feljutó Kóka KSK-t verte meg, míg az MTK a hajrában „csak” kozmetikázni tudott egy meglehetősen feszült meccsen a címvédő ellen.
A hét első felében jó híreket kaptak a győriek: megérkeztek az új szerzemények, így a Kóka ellen be is mutatkozhattak. Mind Amanda Sister, mind Desibo Mametja a kezdőtizenegy tagjaként futott ki a pályára. Ugyan nem ők vitték a prímet, azonban látszott, hogy stabilabban futballozott így a zöld-fehér együttes, amelynek fél óra kellett, hogy megtörje a masszívan védekező Kóka ellenállását. Nos, a Fradi elleni gólja láthatóan felszabadította Süle Dórát, aki három perc alatt tudott duplázni az első félidőben. Fordulás után kiegyenlített játékot láthattunk, mégis növelni tudta előnyét a hazai együttes, köszönhetően Németh Loretta tizenegyesének. Ezzel a sikerrel átmenetileg a negyedik helyre ugrott Horváth Tamás csapata.
ETO FC Győr – Kóka KSK-FNLA 3-0 (2-0)
ETO Park, 90 néző, vezette: Stenger József (Vőcsei László, Orbán Attila)
Győr: Szabó E. – Fél A., Sister, Vígh R., Fél P. – Desibo (Zemlényi Cs., 84.), Öreg C. (Mészáros D., 72.) – Soós A., Németh L. (Kalmár V., 87.), Kovács L. – Süle D.
Kóka: Erős E. – Marsi K., Németh H., Rőhberg Zs., Rozmis – Zoltán B., Zágonyi B. (Kerekes E., 13.), Kiss G., Gruber (Mezőssy M., 84.) – Kiss S., Kocsán P.
g.: Süle D. (30., 33.), Németh L. (70., 11-esből)
s.: –
Ahogyan az várható volt, feszült meccset hozott a női derbi. Az MTK-t hat bajnoki cím után a trónról letaszító Ferencvárost látta vendégül. Hangulatteremtésből ismét ötösre vizsgáztak a szurkolók, ám a pályán már közel sem volt ilyen baráti a viszony a felek között. Ehhez többé-kevésbé a játékvezetés is hozzájárult, hiszen a jó hangulatú összecsapást elrontotta a spori, azzal, hogy nem tudott felnőni a feladathoz. A hírek szerint több vitatható ítélete is akadt a játékvezetőnek, az MTK többek között két lesgólt is számon kért a bírón, míg vendégoldalon is akadt tévedése. A lényegen nem változtatott, hogy a Ferencváros egy félidő alatt tulajdonképpen megnyerte az összecsapást. Ebere Orji előbb egy kiugratás után – a hazaiak szerint legalább négyméteres lesről – szerzett vezetést, majd Demeter Réka szabálytalanságát büntette piros lappal Sipos játékvezető, a tizenegyest Mosdóczi kihagyta ugyan [Varga Luca védett szépen], de a szemfüles Orji az üres kapuba helyezett, hogy aztán a szünet előtt ismét csak a leshatárról kilépve növelje az előnyt. A második félidőben mindent megtett az MTK, hogy csökkentsen a hátrányon, netán meg is fordítsa az összecsapást. egészen a meccs hajrájáig kellett várni az első, majd a második kék-fehér gólra. Előbb Méry Rita szépített, majd Nagy Lilla szűkített, de további gólokra már nem maradt idő, így már csak a Ferencváros hibátlan a mostani bajnokságban.
MTK – Ferencváros 2-3 (0-3)
BKV Előre stadion, 300 néző, vezette: Sipos Katalin (Török Katalin, Révész Csilla)
MTK: Varga L. – Csányi D. (Nagy A., a szünetben), Demeter R., Pinczi, Szabó Zs. – Hummel-Smuczer A. (Méry, 77.), Herczeg A. – Nagy L., Tóth A., Nagy Á. (Pádár A., 55.) – Kaján Zs.
Ferencváros: Samu A. – Mosdóczi E., Zlidnis, Viczai, Nagypál – Addo, Fenyvesi – Horváth Zs. (Vári V., 64.), Zágor (Krascsenics Cs., 64.), Bulatovic (Krascsenics P., 72.) – Orji
g.: Méry R. (80.), Nagy L. (87.) ill.: Orji (7., 26., 43.)
s.: –
kiállítva: Demeter R. (24.)
A forduló további műsora:
vasárnap:
13.00 Viktória Trend-Optika – Astra HFC
16.00 Szegedi AK – Femina
A góllövőlista élmezőnye:
10 gólos: Ebere Orji (Ferencváros)
7 gólos: Staar Gabriella (Astra)
6 gólos: Nagy Lilla (MTK), Elizabeth Addo (Ferencváros)
4 gólos: Pádár Anita, Kaján Zsanett (mindketten MTK), Süle Dóra (ETO FC Győr)
Gavalovits Sándor